Kisszerűségében a szabadsága

Kisszerűségében a szabadsága
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Író-olvasó találkozóval köszöntötte a Magyar Dráma Napját a Csokonai Színház.

A Csokonai Színház készülő drámáját jegyző Kovács-fivérekkel találkozhatott a közönség a magyar dráma napján, szeptember 21-én. Ahogyan a beszélgetésen elhangzott, a Mintapinty című darab főszereplője kispolgári, börtönszerű fegyelmezettségben él, de épp ez a teljesen beszabályozott lét ad paradox módon esélyt neki egyfajta határok nélküli létezésre, hiszen annyira szerencsétlen, hogy bármit megtehet, úgysem érdekel senkit sem. A karaktert Oláh Zsuzsa formálja meg a színen, akinek ez az első monodrámája. Az ikrek meséltek színházszeretetük gyökereiről, inspirációikról, az egyetemi mindennapjaikról, a közös írás érdekességeiről.

Exkluzív beszélgetésre invitálta a nézőit a debreceni teátrum szeptember 21-én, a magyar dráma napján. Az író-olvasó találkozón a már készülő, október végén bemutatandó monodráma, a Mintapinty két fiatal íróját, Kovács Dominiket és Kovács Viktort, valamint a darabot a színpadon tolmácsoló Oláh Zsuzsa színművészt a teátrum sajtóreferense kérdezte.

Vajland Judit hangsúlyozta: a Csokonai Színház közönsége nem először találkozhat a Kovács-ikrekkel mint szerzőpárossal, hiszen a DESZKA Fesztiválon megrendezett Nyílt Fórumon felolvasószínházi formában a Mintapinty már terítékre került. Ezt követően a Pécsi Országos Színházi Találkozón is elhangzott a szöveg. Épp e két felolvasás sikerén felbuzdulva döntött úgy a debreceni teátrum, hogy a 2018/19-es évadában repertoárjára tűzi a monodrámát, amit Oláh Zsuzsa – aki a felolvasásokat is vállalta – azóta Szabó K. István rendezővel el is kezdett próbálni a darab főszereplőjeként, Molnár Zsókaként.

P9210469Fotó: Molnár Péter

Mese, színház generációk óta

Ezután Vajland Judit az ELTE Bölcsészkarán tanuló, de mesét, novellát, színdarabot egészen kisgyermek koruk óta író ikreket a családi hátterükről, az esetleges irodalmi indíttatásukról kérdezte. A fivérek, akik nemcsak, hogy megszólalásig hasonlítanak egymásra, de a hangszínük, a beszédtempójuk és a mimikájuk is ugyanolyan, minden kérdésre egymást kiegészítve válaszoltak. Elmondták: nagyon fontos személy volt számukra a dédnagymamájuk, akitől tizenkét éves korukig volt lehetőségük tanulni, s aki kétszáz évre visszamenőleg mesélt nekik különböző történeteket mind a családjukról, mind pedig társadalmi problémákat, kérdéseket feszegetve. Ezen kívül a nagymamájuk és az édesanyjuk volt az, aki gondoskodott a „színházi nevelésükről”. Amikor csak tehették, különböző előadásokra vitték őket: hol Budapestre, hol Székesfehérvárra.

A harmadik meghatározó tényezőként pedig a különböző olvasmányélményeket, köztük az operalibrettókat említették, amelyek befogadása közben egy-egy hős cselekedetének a motivációi foglalkoztatták őket. De már gyermekfejjel elkezdtek ők maguk is írni: 2006-ban épp az operalibrettók hatására alkották meg az első karácsonyi mesejátékukat. Középiskolásként novellaíró pályázatokon indultak nagy sikerrel, de korán affinitást éreztek a drámai szövegek megformálására is. Idén a Magyar ballada – Kortárs egyfelvonásosok Arany-balladákra című versenyen Bérnász című művükkel II. helyezést értek el.

A beszélgetőpartner számára adódott a kérdés, hogy vajon az egyetemi lét, az egyetemi tanulmányok és az írás hogyan függ össze? „Nem működik egyik a másik nélkül” – közölték azonnal az ikrek, egymásra is reflektálva, hiszen a bölcsészkaron tapasztalt folyamatos irodalmi, művészeti inspiráció mind-mind az írói fejlődésüket is szolgálja. S e kettő összjátéka sajátos napirendet biztosít: általában hajnalban írnak, aztán tízre bemennek az egyetemre, s onnan négy-öt óra körül hazaérve ismét jöhet az alkotómunka. Tehát különleges „úszkálás” figyelhető meg a kétféle létmódjuk között.

Bármit tehet, érdektelen

Vajland Judit, most már a beszélgetést a Mintapinty főhősének, Molnár Zsókának az alakja felé közelítve, rákérdezett: miért van az, hogy – ahogyan azt a fiatalok egy velük készített interjúban megfogalmazták – a jelentéktelen emberek érdeklik őket, akik valami miatt egy történetbe ágyazva mégiscsak érdekessé válhatnak? A testvérek erre ismét az édesanyjukat említették: ő tanította meg őket, hogy figyeljenek a körülöttük élőkre. S lett légyen az első pillantásra bármilyen jelentéktelennek látszó ember, azzal, hogy megragadják az alakját, máris tettek érte valamit. Ez még akkor is így van, ha az általuk megformált emberek jószerivel tragikus sorsot járnak be, valamilyen túlfeszített érzelmi helyzetbe kerülnek. Ebben a szituációban pedig a határtalanság érdekli a leginkább a fiatalembereket: például a Mintapinty főszereplője ugyan kispolgári, börtönszerű fegyelmezettségben él, de épp ez a teljesen beszabályozott lét ad paradox módon esélyt neki egyfajta határok nélküli létezésre, hiszen annyira szerencsétlen, hogy bármit megtehet, úgysem érdekel senkit sem.

Lehetett volna…

Vajland Judit a dráma keletkezéstörténete felől is érdeklődött. A fiúk a gyermekkoruk helyszínét, Simontornyát hozták fel kiindulópontként. Molnár Zsóka az az alak, akin keresztül a helyzetéből soha kitörni nem tudó kisember tragikumát kívánták megfogalmazni. Zsóka egy pesterzsébeti kispolgári család 1940-ben született sarja, akiből lehetett volna háborús áldozat, osztályidegen értelmiségi, amerikai nagynéni vagy operett-sztár, de végül csak az égetthalmi falumúzeum igazgatóságáig vitte. Hogy miért, abban nagy szerepet játszik a családi alapkonfliktusa: van egy húga, Viola, akit sokkal jobban szeret az édesanyja, mint őt. Ráadásul a húga egy szerelem „segítségével” képes az USA-ba emigrálni, tehát kitörni a sehová sem vezető, egyhangú létezésből. Ezért a tettéért Zsóka rendkívül irigyli a testvérét és megpróbálja utánozni. Mégpedig egy sajátos „emigrációval”, azaz a központi pártbizottság tagjával kötött házasságával, ami természetesen korántsem jelenthet valódi kitörési lehetőséget.

P9210509Fotó: Molnár Péter

Egy élet „cetliken”

A dráma az alapkonfliktus mellett ugyanakkor nagyon sokrétű, sokszövetű alkotás. A sokrétűség alapját – avatta be ezzel a felvetéssel kapcsolatban a nézőket Kovács Dominik – egyfelől a ma is fellelhető dokumentumok: születési és halotti anyakönyvi kivonatok képezik. Azért, mert például az utóbbi, pár szóban ugyan, de egy egész életről árulkodhat, főleg, ha mondjuk az illető, akiről kiállították, öngyilkosságot követett el. A másik fontos rétegét a szövegnek a szintén megőrződött csekkek, receptek, képeslapok adják, amelyek szintén sokat elárulnak egy kisember hétköznapjairól. Valamint, harmadik rétegként nagyon jelentős az az egyházi népénekekből építkező dalkultúra, amely Zsóka lappangó tragédiájának paradox módon az ékét, a díszét képezi. Hisz elvileg ez a két bázis, azaz Zsóka sivár élete és az általa jobb híján a pintyeknek énekelt dalok milyensége, minősége kioltja egymást, mégis e kettő különös kölcsönhatása eredményezi a nő láncszerűen építkező tragikus sorsát.

Példaképek

A szóvivő arra is kíváncsi volt, hogy vajon hogyan megy náluk a közös írás a gyakorlatban? Amint azt megtudhattuk, egy monitoron és egy klaviatúrán, felváltva. Amíg az egyikük ír, a másikuk általában mászkál a szobában, majd pedig „helycserés támadás” következik. S persze az írásmódjukra, egy-egy művük milyenségére az is rányomja a bélyegét, hogy milyen olvasmányélmények érik éppen őket. Például legutóbb Tompa Andrea Omerta című regénye hatott rájuk, de fontos olvasmányuk Vida Gábor Egy dadogás története című alkotása, és nagyon szeretik Závada Pál írásművészetét is. Esterházy Péter, Nádas Péter, Borbély Szilárd műveit fontos mérföldkőnek tartják az irodalmi és írói fejlődésük szempontjából, a klasszikusok közül pedig Németh Lászlót, Fejes Endrét, Mészöly Miklóst és Szabó Magdát említették példaképként.

Az első monodráma

A beszélgetést Oláh Zsuzsa színművész felolvasásai színesítették. A művésznőtől két részletet hallhattunk a Mintapintyből, valamint ő közvetítette a közönségnek a testvér- és alkotópáros Mikor a pogácsa sem elég című novelláját is. A Jászai-díjas színművész elmondta: a Nyílt Fórumon és a POSZT-on való felolvasásra annak idején Lőkös Ildikó dramaturg kérte fel, s örömmel vállalta a feladatot, mert azonnal megragadta a Mintapinty Molnár Zsókájának magánya, önmagával való állandó konfliktusa. Amikor először találkozott a szöveggel, ösztönösen érezte, hogy testhez álló feladat lesz számára, hisz azonnal érzelmeket váltott ki belőle a főhős alakja. Ugyanakkor most, hogy monodráma formájában ő adhatja elő a művet, magát a műfajt nagy kihívásnak érzi, hiszen még soha nem csinált ilyet, miközben mindez nagy-nagy szabadságot is biztosít számára. Főleg, hogy egy nagyon jó rendező, Szabó K. István instrukciói alapján viszik színre a darabot.

– Gyürky Katalin –


A Mintapinty című, Kovács Dominik és Kovács Viktor írta drámából készült előadást október 26-ától lehet megtekinteni a Csokonai Színházban, Oláh Zsuzsa előadásában, Szabó K. István rendezésében.