Kisközösségi rádióknak írt ki pályázatot a médiatanács

Budapest, 2012. július 20., péntek (MTI) – Új kisközösségi rádiók színre lépését is ösztönzi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának pályázata, amelyet a héten fogadott el a testület; a pályázatok augusztus 30-án nyújthatók be.

Az NMHH szóvivői irodájának pénteki tájékoztatásából kiderül: a médiatanács két módon is támogatja a kisközösségi rádiós piac fejlődését. Egyrészt ösztönzi az új kisközösségi rádiók indulását, ezért meghirdette az új pályázati felhívást, másrészt működteti a Magyar Média Mecenatúra programot, amelynek pályázati forrásait évről évre igénybe vehetik a kisközösségi rádiók is.

Mint írják, az új rádióknak szóló pályázati felhívás esélyt nyújt a civil társadalom erősítésére, eszközt ahhoz, hogy a jelentkezők kiaknázzák képességeiket választott közösségük érdekében.

A médiatanács a kiírás véglegesítése során kikérte a civil és szakmai szervezetek, köztük a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének, mint szakmai érdekképviseletnek a véleményét, mert fontosnak tartja, hogy az érintettek észrevételei lehetőség szerint beépüljenek az őket érintő hatósági munkába.

A kisközösségi rádiókat szolgáló másik támogatási forma a médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja.

A médiatanács tavalyi pályázatain 24 kisközösségi rádió 37 pályázata kapott összesen 83,1 millió forint vissza nem térítendő támogatást műszaki fejlesztésre, működési költségekre vagy műsorgyártásra. 2012-ben a Magyar Média Mecenatúra keretprogramban eddig 20 rádió 21 pályázata részesült 66,5 millió forintnyi támogatásban.

A rádiók a műszaki és műsorgyártási pályázati egységek révén idén még további forráshoz juthatnak – közölte a hatóság.

MTI