Kisebb csoda a Millenárison

Kisebb csoda a Millenárison
Labdarúgás – Földessy János dr. A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége című munkájában megemlíti, hogy már 1897 tavaszán szóba került a BTC bécsi vendégjátéka, de „a Tornaklub futballistái, úgy látszik, még nem érezték elég erősnek magukat, hogy kiálljanak a nemzetközi küzdelemre és megelégedtek azzal, hogy több játékosuk a tervezett meccs napján Bécsbe rándult, hogy ott a Cricketerek játékát tanulmányozza.”

Fél esztendővel később, október 31-én mégis létrejött a nagy találkozó, ám nem a császárvárosban, hanem Budapesten, az új Millenáris-pályán, ahol „az óriási fedett tribün, mely 1400 főnyi nézőközönséget fogad magába, immár rendeltetését várja.” (Sport-Világ 1897. szeptember). A lap november 1-jén kétoldalas tudósításban számolt be az első, magyar tizenegy részvételével lejátszott nemzetközi labdarúgó-mérkőzésről.

Hátrányban voltak

Akkortájban még akadtak, akik nem konyítottak a futballhoz. A Sport-Világ szerint „a futkározó bíró elég szokatlan látvány volt a nézők előtt és cseppet sem kell csodálkoznunk, ha a bájos hölgykoszorú egy tagja rajta mulatott a legjobban, mert azt hitte, a nézők mulattatására szalad és ugrál a labda elől.”

Az 1894-es évjáratú Vienna Cricket and Football-Club (nem azonos a ma is létező First Viennával) jóval előrébb járt pesti vetélytársánál, így aztán kellemes meglepetést keltett, hogy a BTC (Stobbe Ferenc – Harsády József, Ashton Tamás – Iszer Károly, Pesky Vilmos, Klebersberg Géza – Ray Ferenc, Yolland Artúr, Guttmann (Hajós) Alfréd, Ramaszéder István, Lindner Ernő) csupán 2:0-s vereséget szenvedett. (Az összeállítás némileg magyarított: Ashton és Yolland angol származásúak voltak.)

A többségében briteket bevető látogatók az akkor már legalább negyven klubbal büszkélkedő Bécs legjobbjai voltak, ezért is volt dicséretes a nem egészen háromnegyed éve futballozó piros-fehérek helytállása. A Sport-Világ megjegyzi, hogy „a BTC csapatában elsősorban Ray kapitány és hű társa, Yolland érdemelnek említést, mind a ketten legalább is azon a nívón állanak, mint a bécsi csapat bármely játékosa.”

„Kilenc angol”

Íme, a kék-feketék – a különböző források alapján általunk rekonstruált – gárdája: Horetzky – Arnold Lowe, Harry Lowe – Pepper, William Flavin, Rudolf Wagner – Ernst C. Blyth, H. W. Gandon, George Blackey, Edward Shires, Parizot.(www.iffhs.de) Leszögezhető, hogy közülük heten biztosan a ködös szigetekről származtak (A. Lowe, H. Lowe, Flavin, Blyth, Gandon, Blackey, Shires), míg Rudi Wagner echte német volt. (books.google.hu)

Osztrák források szerint William Flavin felmenői írek voltak, viszont Hajós Alfréd a könyvében úgy emlékezett vissza, hogy „kilenc angol” játszott a bécsieknél. Kiemeli a jól védő osztrák Horetzkyt, valamint „a közel két méter magas angol középfedezetet”, a sportszerű Flavint. Ha fair volt az „ír vagy angol”, ha nem, párszor meghempergette a százkilós Iszert, meg a szintén roppant testtömegű Peskyt. Hanem hamarosan összeakadt Hajóssal, és a „magyar delfin” vele is megismertette a pesti talajt. (Nemzeti Sport 1936. január 23.) Mindössze két futballista – Pepper és Parizot (másutt Barizot) – nemzetiségét fedi homály. Ha igaz a polihisztor állítása, közülük egyiknek a Csatornán túl kellett születnie. (Hajós Alfréd: A magyar labdarúgás bölcsőjénél)

November 2-án a „King Arthurnak” becézett Yolland revánsot vett, bár nem a futballpályán. A vörös salakoson verte meg Gandont 6:4-re, a Monarchia szerte legfifikásabbnak tartott teniszezőt. (Szebenyi Sándor: A nagy nyitány)

Sándor Mihály