Kisbojtár fesztivál kezdődött Debrecenben Béres András emlékére

Akt.:
Kisbojtár fesztivál kezdődött Debrecenben Béres András emlékére
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Gyerekeknek mutatták be, hogy éltek elődeink néhány évszázaddal korábban.

Kétnapos fesztivállal emlékezik a Debreceni Művelődési Központ dr. Béres András néprajzkutató születésének 90. évfordulójára. A Kisbojtár Fesztivál megnyitóját, a Belvárosi Közösségi Házban pénteken délelőtt tartották. A többségében általános iskolásokból álló közönség előtt Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója elmondta: a rendezvény elsősorban gyerekekről, gyerekeknek szól. A szervezők játékos, interaktív formában igyekeznek bemutatni azt a népművészeti kincset, amely Béres András kutatómunkájának köszönhetően maradt fenn.

A Kisbojtár Fesztivál elnevezést azzal magyarázta Jantyik Zsolt, hogy valamikor a felnőtt juhászok kicsi segítőit nevezték kisbojtárnak. – Nekik meg kellett tanulni a mesterség csínját-bínját, csak így lehettek később bojtárok – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a gyerekeket számos program várja a fesztivál keretében, melyek közül a szűrrátét készítést és a juhászok, csikósok ruháinak felpróbálását emelte ki.

A népművészet gyarapítása

Béres Zsuzsa, Béres András lánya hangsúlyozta, hogy édesapja szerelmese volt a Hortobágynak, a néprajznak, a néptáncnak. – Nemcsak művelni szerette ezeket az értékeket, hanem átadni is. Ennek a rendezvénynek is ez a célja – jelentette ki.

1-1Fotó: Derencsényi István

A folytatásban a Béres András által alapított Debreceni Népi Együttes táncosai léptek színpadra. A Bürkös Zenekar kíséretében egyebek mellett Felső-Tisza vidéki pásztortáncot, kárpátaljai és cigánytáncot mutattak be.

A gyermekek ezután például rozsályi népmeséket hallgathattak Sőrés Rozika mesemondó tolmácsolásában; megtekinthették, sőt néhány lépését el is sajátíthattak a híres mikepércsi csárdásból és magukra ölthették a 18–19. századi paraszti világ jellegzetes viseleteit. Vetélkedők, kézműves bemutatók és játszóházi foglalkozások tevékeny részesei lehettek.

Hajdúsági Ínyenc Nap

A Kisbojtár Fesztivál másnapján, szombaton a Hajdúsági Ínyenc Napon elsősorban a fiatal, felnőtt korosztályt várják a szervezők. A Tímárház – Kézművesek Házában, a Nagy Gál István utca 6-ban kézműves népi iparművészek bemutatókat és foglalkozásokat vezetnek, ahol bepillantást lehet nyerni a bőrművesség, a fazekasság, a szövés-fonás, a viseletkészítés rejtelmeibe. A bio sarokban finomságokat, egyebek mellett kemencében sült kenyérlángost, szörpöket, süteményeket, lekvárokat, mézeskalácsokat lehet kóstolni. Ügyességi fajátékok kipróbálására is lehetőség nyílik, sőt a Hortobágyi Madárkórház néhány szárnyas lakója is bemutatkozik. Közben hajdúsági zene szól majd.

OCs