Kis híján lenullázta a lopott bankkártyát

Hajdúnánás – A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a 19 éves gyanúsítottal szemben.


Egy idős bácsi 2015. május 18-án tett feljelentést a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon, mert ellopták a bankkártyáját és 2015. január 27-e és 2015. május 15-e között annak segítségével többször készpénzt vettek fel. A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtés és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható O. Éva görbeházai lakost. A járőrök a 19 éves fiatal nőt 2015. július 13-án elfogták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terhelt beismerő vallomásában elmondta, hogy a bácsit jól ismeri, szokott neki segíteni és a bűncselekmény elkövetésekor is a sértett házában tartózkodott. A gyanúsított az idős férfi figyelmetlenségét kihasználta és a bankkártyáját, valamint a PIN kódot tartalmazó papírt ellopta, amellyel a sértett bankszámlájáról 40 alkalommal különböző ATM készülékekből készpénzt vett fel.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. július 14-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés