Királyi ellenfelet győztek le

Királyi ellenfelet győztek le
© Fotó: Hoksári Valentina
Debrecen – A Debrecen Gladiators 31-10-re verte a Fehérvár Enthroners-t Rákócziújfalun, a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió II-jének alapszakaszában.

Hoksári Béla együttese nehéz mérkőzésre számított a Koronázók ellen, és ugyan az eredmény nem ezt mutatja, a Gladiátoroknak keményen meg kellett küzdeniük a győzelemért. Az első negyedben a Debrecen első támadássorozatát ki is használta, hiszen Sztányi Tibor elkapott touchdown-jával meg is szerezték a vezetést. Szép Gábor extrájával a cívisek pedig 7-0-ra növelték az előnyüket. A második játékrészben Szépé volt ismét a főszerep, aki egy mezőnygólt tett még hozzá a pontokhoz. A Gladiators kemény ellenállásba ütközött, hiszen a fehérvári védőfal le tudta lassítani a támadásokat, de a csapat 17 éves szolnoki tehetsége, Huszár Zsombor újabb hat pontot vitt fel az eredményjelzőre. Úgy nézett ki, hogy a Gladiátorok lassan kezdtek elhúzni az Enthroners-től, de a félidő végén egy TD-vel és egy egypontossal szépítettek a fehérváriak.

Fotó: Hoksári Valentina Fotó: Hoksári Valentina ©

A második félidőt azonban jól kezdték a cívisek, hiszen előbb Huszár Zsombor, majd Roják Richárd futott 1-1 touchdown-t. Utóbbinál Szép Gábor belelőtte a Koronázókba a labdát, ám a játékszert össze tudta szedni Hoksári Béla és beiramodott vele a pontszerző területen belülre. A mérkőzés zárónegyedében több debreceni pont nem született, de az Enthroners egy mezőnygóllal kozmetikázni tudott az eredményen. Ezzel a sikerrel a Gladiators közel került ahhoz, hogy megnyerje a Divízió II. alapszakaszát, ám ahhoz minimum egy ponttal meg kell vernie a Dabas Sparks-ot.

Fotó: Hoksári Valentina Fotó: Hoksári Valentina ©

Ismét sikerült nyerni, aminek örülök, de úgy érzem, hogy nem adtunk bele mindent” – beszélt az összecsapásról Hoksári Béla, a Debrecen vezetőedzője. – „Nagyon sok büntetést kaptunk a mérkőzésen, amelyet a csapat nem engedhet meg magának. Ez arra vezethető vissza, hogy a srácok nem mindig járnak edzésre és fejben nincsenek mindig ott a mérkőzésen. Ennek ellenére a két csapat meccsről meccsre összeszokottabb, aminek szerintem gyümölcsöző vége lehet. A Dabas ellen is győzelemre hajtunk majd, mint minden összecsapáson, de természetesen nem hátradőlve fogunk pályára lépni.

A Debrecen Gladiators legközelebb június 14-én a Dabas Sparks vendége lesz.

– Debrecen Gladiators –


Debrecen Gladiators-Fehérvár Enthroners 31-10 (7-0, 10-7, 14-0, 0-3)

Pontszerzők: Huszár Zsombor 2 TD, Sztányi Tibor, Roják Richárd 1-1 TD, Szép Gábor 1 FG, Hoksári Béla 2pt, Szép Gábor 2 XP, illetve Németh Ádám 1 TD, Zách György 1 FG és 1 XP.



Sporthírek






hirdetés