Kirabolták a zágrábi rendőrség széfjét

Zágráb – Ismeretlen tettesek betörtek hétfőre virradóra a zágrábi rendőrség egyik épületébe, ahonnan sajtóértesülések szerint két kilogramm aranyat és 280 ezer eurót (majdnem 88 millió forint) loptak el.

A rendőrség megerősítette a betörést, ugyanakkor a részletekről nem adott tájékoztatást. Röviden csak annyit közölt, hogy vizsgálják a bűncselekményt.

A Jutarnji List horvát napilap értesülései szerint Zeljko Dolac, a horvát rendőrség bűnügyi főosztályának vezetője irodájából egy széfből lopták el a pénzt és az aranyat. Egyelőre nem lehet tudni, hogy tűntek-e el bizalmas iratok is.

A rablók a második emeleti helyiségbe a tűzlépcsőn jutottak fel.

A nyomozásba az államügyészség is bekapcsolódott.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés