Kipofozták a püspökladányi vasútállomást, új aluljárót is kapott

Kipofozták a püspökladányi vasútállomást, új aluljárót is kapott
© Fotó: Derencsényi István
Püspökladány – Napokon belül elkezdődhet a próbaüzem a Baross utcai aluljárón, az állomás felújítása októberben fejeződik be.

Végéhez közeledik a 100-as vasúti fővonal Szajol–Püspökladány közötti szakasza korszerűsítésén belül a püspökladányi vasútállomás közel 12,5 milliárd forintból történő megújítása és a Baross utcai aluljáró megépítése. Az utasok már május végétől használhatják a vasútállomáson a legnagyobb változást jelentő utasforgalmi aluljárót és a peronokat, a tájékoztató eszközök azonban még hiányoznak, zsúfolt a gépkocsiparkoló, továbbá a „jól értesültek” már a használat közben kiderült tervezési hibákról és azok várható korrigálásáról is beszélnek.

Ha kell, használják

Például sokan vitatják az 1/A, valamint az 5. vágány létjogosultságát. Most azokról nem indulnak és oda nem érkeznek vonatok. A MÁV Zrt. válaszában azonban helyreteszi az elhibázott tervezésről szóló „értesüléseket”.

Az 1/A vágányról az átépítés előtt Biharnagybajom felé indítottak vonatokat. Ez a vágány párhuzamos közlekedési lehetőségeket biztosít a 100-as fővonali vonatforgalommal. Jelenleg villamos mozdonyok tárolására használják. A biztosítóberendezés üzembe állítása után a vágány végponti oldalán egyéni kijárati jelzőt helyeznek el, ezzel már lehetővé válik a vonatok közvetlen bejárása Biharnagybajom felől erre a vágányra, majd átállás/átszállás nélkül továbbközlekedése a 100-as fővonalon Debrecen, illetve a 101-es vonalon Biharkeresztes felé – áll a MÁV válaszában, amiből az is kiderül, hogy az 5. vágány vonatfogadó és -indító csonkavágány, amelyre az állomásépülettől és az aluljárótól való nagyobb távolság okán az utasok kényelmesebb kiszolgálása érdekében nem érkeznek és nem indulnak szerelvények. A későbbiekben forgalmi zavar vagy kapacitásbeli okok miatt személyszállító vonatok fogadására/indításra is lehet majd használni.

Utastájékoztatás

Az utasforgalmi aluljáró a jóváhagyott kiviteli terveknek megfelelően valósult meg. Annak oldalfalait és mennyezetét antigraffiti-bevonattal látták el, a vakok és gyengénlátók közlekedését vezető sáv segíti. A vasútállomás létesítményei már elkészültek, a felújítást végző vállalkozó munkái októberben fejeződnek be – ezt már Loppert Dánieltől, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. kommunikációs igazgatójától tudtuk meg, aki elmondta azt is, hogy jelenleg az állomás előtti P+R parkolók építése zajlik.

Az utastájékoztatás a biztosító berendezéseket építő vállalkozó munkarészeként épül meg, ennek átadási határideje 2015. december 31. A beruházásban további változások már nem érintik az utazóközönséget.

HBN–KZS








hirdetés