Kinek van igaza? – Nagy vita egy hallókészülék javításáról

Kinek van igaza? – Nagy vita egy hallókészülék javításáról
© Illusztráció
Debrecen – A debreceni Bodó Gáborné akkor vette az első hallókészülékét, amikor három éve szanatóriumba készült. Később otthon eleinte kevésbé használta, de az utóbbi időben már rendszeresen viselte – mondta el a Napló szerkesztőségében a 78 éves, mozgásában, beszédében fiatalosan friss asszony. Az olvasó panasza – az illetékes válasza.

Idén október 30-al ismét szanatóriumba készült, s egy kisebb törés miatt még szeptember 22-én elvitte a készüléket a vásárlás helyére, a debreceni Piac utcai Amplifon üzletbe. A szerkesztőségben járva be is mutatta az átadást igazoló dokumentumot, mely szerint az egyik készülékről letört a fedél egy kis sarka, a másikat pedig tisztítani kell. Várható javítási költséget a dokumentum nem tartalmaz. Mint mondta, szóban azt közölték vele, hogy körülbelül 6 ezer forintra számíthat. Aztán kétszer is járt az üzletben (a telefonhívásokkal otthonában nem érték el), a készülék végül mégsem készült el az utazása időpontjára.

Tény, hogy amikor közölték vele a szervizből érkezett információt, miszerint darabonként mintegy 10 ezer forintba kerül majd a javítás, ő ezt elutasította – mondta el. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az üzletben dolgozók ígérték, próbálnak megoldást találni a javítási díj csökkentésére, ám ez nem járt sikerrel. A probléma elhúzódását azzal magyarázták, hogy utóbb telefonon nem tudták elérni az ügyfelet.
Bodó Gáborné tehát mégis hallókészülék nélkül ment el a szanatóriumba, amit pedig feltétlen el akart kerülni.

Panaszával megkerestük az Amplifon Magyarország Kft. régióvezetőjét, Fazekas Richárdot, aki igen részletes levélben magyarázta el a történtek okát. Álláspontjának leírását – az ügy lényegét nem érintő rövidítéssel – az alábbiakban ismerhetik meg.

Nem sikerült megállapodni

Bodó Gáborné ügyfelünk mindkét készülékét behozta debreceni hallásközpontunkba. Kollégáink megállapították, hogy az egyik készülék elemtartója törött, a másik készülék elkoszolódott, tisztítani szükséges. Tájékoztatták, hogy ezeket a problémákat a Budapesten lévő márkaszerviz tudja megoldani, ezért a soron következő futárral felküldik. Mivel sem a törés, sem az eltömődés nem esik az Amplifon által kínált három éves garancia hatálya alá, ezért a szervizelési költségeit ügyfelünknek kell állnia.
Ügyfelünk kérésére kollégáink egyeztettek a szervizzel, ahol darabonként 3500 forint várható javítási költséget jósoltak. Ügyfelünknek nem tetszett, hogy ezeket a problémákat nem ingyen, garancia terhére javítjuk, de végül az árajánlatot elfogadta.

Amikor a készülékek a szervizbe érkeztek, az átvizsgálás után a szakemberek pontosították a javítás költségét: darabonként 5500 forintra. Erről tájékoztatták kollégáinkat, tekintettel arra, hogy ügyfelünk a leadáskor is sokallta az alacsonyabb javítási költséget. Ez az eljárás nem megszokott, a szerviz – a minél gyorsabb javítási idő érdekében – általában 10 ezer forint összeghatár alatt nem küld javítási árajánlatot. Ebben az esetben is reagáltunk ügyfelünk igényére, és azt figyelembe véve dolgoztunk. Itt már eltér az emlékezet a tényektől, hiszen nem darabonként 10 ezer forintos költségről, hanem összességében, a két készülék megjavításának nagyságrendjéről (konkrétan 11 ezer forintról) volt szó.

A javítási összeg változásáról telefonon haladéktalanul tájékoztatták ügyfelünket, amelyet nem fogadott el, illetve a költségekre és a hosszú ügyintézésre hivatkozva a javítástól elzárkózott. Többszöri telefonos keresés ellenére sem sikerült elérni és megbeszélni vele a lehetőségeket, megoldást találni a számára megterhelő összeg kifizetésére – pedig van rá megoldásunk, javaslatunk.

A javítási folyamat legtöbbször, a leadástól számítva 7, maximum 10 munkanap alatt lezajlik – írta Fazekas Richárd.

Arra is kitért, hogy a hallásközpontjaikban vásárolt készülékek javítását teljes körűen intézik, a 3 éves garanciaidőn belül és azon túl is. Felkészült szakembereik átvizsgálják, a kisebb javításokat, tisztításokat akár helyben is elvégzik, amit nem tudnak orvosolni, azt pedig futárszolgálattal – 24 órás kézbesítéssel, biztosítással és ütésvédett csomagban – heti kétszer a márkaszervizbe küldik. A professzionális javítás után visszaérkezett készülékeket hallásspecialistáik ellenőrzik, értesítik az ügyfeleket, akik a szükséges finombeállítást követően hazavihetik.








hirdetés