Kínai vadászgépek vészesen megközelítettek egy amerikai felderítő repülőt

Washington/Peking – Két kínai vadászrepülőgép vészesen megközelítette az amerikai haditengerészet egyik felderítőgépét a Dél-kínai-tengeren, nemzetközi vizek fölött – közölte helyi idő szerint szerdán a Pentagon. Pekingben visszautasítják a vádat, és az amerikai felet hibáztatják a történtekért.

Az amerikai védelmi minisztérium állítása szerint két kínai J-11 típusú harci gép ötven láb (mintegy 15 méter) távolságra közelítette meg az amerikaiak EP-3 Aries típusú repülőgépét, amelynek több száz lábbal csökkentenie kellett repülési magasságát, hogy elkerülje az ütközést. A gép a Pentagon szerint rutinműveleteket végzett a térségben.

Az incidens a Dél-kínai-tenger északi részén történt, Hongkongtól délre. Jamie Davis, a Pentagon szóvivője közölte: az amerikai kormányzat a megfelelő katonai és diplomáciai csatornákon reagál a történtekre.

A kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön azt állította, hogy az amerikai közlés valótlanságokat tartalmaz. Elmondta, hogy az Egyesült Államok kémrepülőgépe Kína déli tartománya, Hajnan közelében hajtott végre felderítő manővert. Hung Lej úgy fogalmazott, hogy amerikai katonai repülők gyakran végeznek hasonló célú tevékenységet Kína parti vizei felett, ezzel “súlyosan veszélyeztetve Kína tengeri biztonságát”.

“Azt követeljük az Egyesült Államoktól, hogy azonnal állítsa le effajta közeli felderítő cselekményeit, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló incidensek” – jelentette ki Hung. Hozzátette, hogy a levegőbe emelt kínai vadászrepülők pilótái biztonságos akciót hajtottak végre, nem jelentettek veszélyt az amerikai légi járműre.

Kínának a Dél-kínai-tengeren több szomszédjával területi vitája van, amelybe az Egyesült Államok hivatalosan nem kíván beavatkozni, de Washington álláspontja az, hogy a jelenlegi status quót nem szabad megváltoztatni. Peking ellen az a vád, hogy kész tények elé akarja állítani szomszédait a vitatott hovatartozású zátonyokon, szigetecskéken folytatott építkezésekkel, és azt várja el, hogy azok 12 mérföldes körzetét ismerjék el kínai felségterületként és kínai légtérként.

– MTI –

Címkék: , ,


Sporthírek






hirdetés