Kimerültek a növények számára felvehető víztartalékok

A kép illusztráció
A kép illusztráció - © Fotó: Pixabay
Hajdú-Bihar – Míg az ország nyugati felében záporok, zivatarok hoztak bőséges csapadékot, keleten fokozódott az aszály. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártangazdaságából.

Május második hetében sem sokat változott az utóbbi hetekben megszokott, az átlagnál 4-5 fokkal melegebb idő. A keleties áramlással érkező száraz, kontinentális légtömegben a hét derekán ismét sokfelé közelítette meg a hőmérséklet csúcsértéke a 30°C-ot. Hétvégére valamivel hűvösebb, de még mindig az átlagnál melegebb levegő érkezett, ám ebben továbbra is kevés volt a nedvesség, így felhő is alig volt felettünk. Dominált a napsütés, mintegy 30-50 százalékkal több napfényes órát számláltunk, mint amit ilyenkor megszokhattunk. A bőséges besugárzás 20°C közelében tartotta a napi középhőmérsékletet, melyhez átlagosan 25-30 fok közötti csúcsértékek és 10-15 fokos minimumok társultak a Tiszántúl északi felén.

Alacsony légnedvesség

A levegő nedvességtartalma jóval elmaradt a megszokottól, a kora délutáni órákban legtöbbször az 50 százalékot sem érte el, s volt, hogy mindössze kevéssel 20 százalék felett alakult. A súlyos légszárazság sok esélyt nem adott a párás, fülledt körülményeket kedvelő gombás és baktériumos növényi kórokozók szaporodásának, így ezek kártételével alig kellett számolni az időszakban. A rovarkártevők gradációja ezzel párhuzamosan igencsak dinamikus volt. Ugyanakkor a párolgás napi 5-6 millimétert is kivett a talajok vízkészletéből, mely mostanra a szabadföldi vízkapacitás alig 60 százalékát teszi ki az egy méter mélységű talajszelvényre vetítve.

agm_cKattintásra nagyobb méretben

A művelt réteg vízhiánya ezen belül drámaian magas, sok helyen gyakorlatilag kimerült a növények számára is felvehető víztartalék, így hetek óta igénylik a vízpótlást haszonnövényeink.

Esély az esőre

Az aranyat érő májusi esők a második héten sem érkeztek meg, mindössze elszórt záporokkal, zivatarokkal kellett beérniük a szomjazó állományoknak. Ezekből lokálisan előfordult ugyan 2-8 milliméter csapadék, de a legtöbb helyen nem hullott nyomcsapadéknál több. Az időszakot tekintve ez újabb 10-15 mmilliméteres elmaradást jelent kumulált csapadékban, így egyre vaskosabb negatív csapadékanomáliával várhatják a mezőgazdák a medárdi – vagy legalábbis egy átmeneti nedvesebb – időszak beköszöntét. Erre a jelenlegi előrejelzések alapján megvan az esély.

– Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring központ –








hirdetés