Kilenc autós gondolta úgy, hogy jó ötlet húsvétkor inni

Kilenc autós gondolta úgy, hogy jó ötlet húsvétkor inni
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – A balesetek megelőzése céljából húsvétkor átfogó ellenőrzést tartott a megyei rendőr-főkapitányság. A nagyobb települések közterületein folyamatosan ott voltak a rendőrök, és egyebek mellett figyelmeztették a gépjárművel közlekedőket, hogy fokozottan ügyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra.

A biciklik esetében a világítási felszerelésekre helyezték a hangsúlyt, valamint a külterületeken közlekedőknél a láthatósági mellény meglétére.

Mint azt Demeter Erika rendőr főhadnagy, a megyei főkapitányság sajtóreferense a Napló kérdésére elmondta, kontrollálták a passzív biztonsági eszközöket és a sebességtúllépést is. A kiemelt cél az ittas vezetők kiszűrése volt. Március 26-a és 28-a között szerte a megyében összesen 2 ezer 581 gépjárművet állítottak meg, és az alkoholszonda kilenc gépkocsivezetőnél, két segédmotorosnál, négy kerékpáros esetében és egy egyéb jármű vezetőjénél mutatott pozitív eredményt. A helyszínen ittasság miatt hét sofőr vezetői engedélyét vonták be a rendőrök.

HBN








hirdetés