Kilátástalan helyzetben a kézis lányok

Kilátástalan helyzetben a kézis lányok
Kézilabda – Az 1987-ben veretlenül bajnoki címet nyerő csapat köszöntésének hála, emelkedett hangulatban és telt ház előtt kezdődött a DVSC-Fórum–Békéscsaba női kézilabda NB I-es összecsapás.

A drukkerek azt hihették, hogy a hazai környezet és a remek hangulat majd plusz energiákat szabadít fel a lokistákban, és nekiugranak az ősi ellenfélnek, de pont az ellenkezője történt a pályán. Támadásban három gyenge próbálkozása hazai oldalon, a liláknál pedig három kapura lövés, ami után 0–3 állt az eredményjelzőn.

Ezt követően egy gólra felzárkózott a DVSC (2–3), ám a csabaiak időben kapcsoltak, újra átvették az irányítást, s elhúztak 9–4-re. A mérkőzés ezen szakaszában a debreceniek támadójátékában nem volt átütőerő, sőt még a hétméteresek értékesítésével is hadilábon álltak: Varsányi Nóra egymás után kétszer hibázott büntetőt. Sok mindent elárul, hogy a cívisek ötödik találatára a 23. percig kellett várni (5–10). A félidőben a Békéscsaba öt góllal, 13–8-ra vezetett.

 

Elfogyott a türelem

Sok hazai néző bízott a jobb folytatásban, de ez nem következett be. A második játékrész derekán már 8 góllal vezetett az Előre (13–21), ráadásul teljesen szétesett a Debrecen játéka. A lokisták elképzelés nélkül adogattak az ellenfél kapuja előtt, a tanácstalanság teljesen átszőtte a játékukat. Bíró Imre lényegében az egész mérkőzésen próbálta az ideális összeállítást megtalálni, de szembetűnő volt, hogy a sérült Kudor Kittit senki sem tudta pótolni, pedig irányítóként lett harcba küldve Som Ildikó, Slakta Petra, Vörös Bettina és Marincsák Nikolett is. A kilátástalan produkciót látva a hajdúsági B-középnek is elfogyott a türelme, előbb a viharsarki szurkolókat „találták meg”, majd a debreceni hölgykoszorú is kapott „hideget-meleget” a drukkerektől. A vége 28–23-as békéscsabai siker lett, ami után a két alakulat helyet cserélt a tabellán, s a Debrecen lecsúszott a 10. helyre. HBN-BN

 

Tények

DVSC-FÓRUM-BUDAPEST BANK BÉKÉSCSABAI ENKSE 23-28 (8-13)

Debrecen, 1800 néző. V: Baranyi, Szloska

DVSC: Lajtos – Varsányi 4 (1), HERR A. 6 (4), Som 1, DAKOS 4, Siska 3, Szilágyi Á. Cs: Makai (kapus), Karnik Sz., Bohus-Katrnik M. SLAKTA 4, Vörös 1, Simsik, Marincsák.

Edző: Bíró Imre.

BÉKÉSCSABA: VERESS – NIKOLAJENKO 10 (4), TÓTH K. 3, Hajduch, Hanczvikkel, GLUSICA 3, KELEMEN 4. Cs: Sipeki (kapus), SZÖGI, Dombi 1, CSÁKI 4, Gávai. Edző: Bakó Botond

Az eredmény alakulása. 4. p.: 0-3. 8. p.: 2-3. 23. p.: 4-10. 36. p.: 9-14. 45. p.: 13-21. 51. p.: 17-25.

Kiállítások: 4, ill. 2 perc

Hétméteresek. 7/5, ill. 4/4.

 

MESTERSZEMMEL

Bíró Imre: Sajnos nem tudtuk hozzátenni a magunk részét az 1987-es bajnokcsapat köszöntéséhez.

Bakó Botond: – Agresszív védekezésünkkel megleptük a Debrecent.