Kikerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisból aki nem fizeti be a kamarai díjakat

Budapest – Az 5000 forintos kamarai díj megfizetésének március 31-i határidejére figyelmeztet a Mazars, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég megjegyzi azt is, hogy kamarai tagdíj köztartozásnak minősül, meg nem fizetésével a társaság kikerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisból, és elveszti az ezzel járó előnyöket.

A Mazars keddi sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy azoktól a vállalkozásoktól, amelyek nem fizetik be a kamarai tagdíjat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját. A kikerülés a köztartozásmentes adózói bázisból leghátrányosabban az ekáer-bejelentésre kötelezett, kockázatos termékeket (sertéshúst, gyümölcsöt, ruhaneműt) szállítókat érintheti. Esetükben a mindössze 5000 forintos kamarai tagdíj-mulasztás ahhoz vezethet, hogy a kockázatos termékek után biztosítékot kell fizetniük, azaz az áruk értékének 15 százalékát előre le kell tenniük a NAV számlájára – jegyezte meg Borsy János, a Mazars jogi szakértője.

A kamarai törvény 2012-től hatályos módosítása három lényeges változást tartalmazott: a gazdálkodó szervezetek kötelesek a kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni, a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5000 forint kamarai hozzájárulást kell fizetniük, a kamara pedig a regisztrált vállalatok számára köteles a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

A kötelező regisztrációt a kamarák is ellenőrzik.

A közleményben Borsy János kifejtette azt is, ha a területi gazdasági kamara azt állapítja meg, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, felszólítja, hogy ennek a kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást, és az adóhatóság bevonásával intézkedik a kamarai díjak behajtásáról.

Borsy János azt is hozzátette, hogy érdemes a március 31-ei határidőt betartani, ugyanis az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti, ráadásul a végrehajtás megindításának ténye a cégnyilvántartásba is bekerül.

A Mazars nemzetközi, integrált és független szervezet, amely a világ 77 országában 17 000 szakemberrel dolgozik a könyvvizsgálat, a számviteli tanácsadás, az adó-, a jogi és a tranzakciós szolgáltatások területén; a cég 1991 augusztusában nyitotta meg magyarországi irodáját.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés