Helyi közélet

2007.11.16. 17:19

Szenvedés, brutalitás a felhőkarcolók árnyékában

<p>Debrecen – „Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába” – tarja egy perzsa közmondás. És tartja Szalai Márta is.</p>

Aki egy karitatív és lelki szolgálatot teljesítő szervezet (OM) révén egy óceánjáró hajón önkéntesként két évig járta a harmadik világbeli térségeket.

Huszonnégy ország

Az élményekben gazdag misszió során 24 országban, Afrika, India, Délkelet-Ázsia, Közel-Kelet 38 kikötőjében járt, s látva azt a nagyfokú szegénységet, elmaradottságot, a lakosságot tizedelő fertőző betegségeket, úgy gondolja, az európai polgárok élete a kifogásolható szociális, illetve egészségügyi ellátórendszerek ellenére is fenséges ahhoz képest, ahogyan a világ 80 százalékában élnek.

Márta kedves, mosolygós lány, jelenleg a képzőművészeti kiállításoknak is helyet adó Híd Keresztény Kulturális Központ programszervezőjeként dolgozik. Hamar feltűnt, hogy enyhe akcentussal beszél, ami nem is csoda, hiszen hosszú időt töltött egy nemzetközi hajó fedélzetén, s csak hét hónapja tért vissza Magyarországra.

Mély nyomok Koszovóból

Az út szervezőjével, az OM-mel (Operation Mobiliziation) – mely egy felekezetközi keresztény szervezet – először 1997-ben került kapcsolatba. Akkoriban a harmadikos gimnazista lány gondolt egy bátrat, és a háború pusztította Koszovóba utazott, hogy segítsen azokon, akiknek mindenük elveszett. S bár nehéz volt feldolgoznia a látottakat, a teljesen kilátástalan helyzetben élők nyomorát, fájdalmaikat, jövőtől való félelmeiket, nagyon mélyen megérintette s kitörölhetetlen nyomott hagyott benne az ott eltöltött egy hónap, mely – mint mondja – gyökeresen megváltoztatta az élethez való viszonyát.

Az érettségit követően felvételt nyert a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakára, ám az egyetemi évek alatt sem tudta kiverni fejéből e sorsfordító koszovói nyarat. Az államvizsgát követően úgy döntött – belső sugallattól vezérelve –, két évet rászán az életéből arra, hogy a már említett szervezet által külföldön missziós szolgálatot teljesítsen, melynek elsődleges célja a harmadik világ és más hasonló problémákkal küzdő szegény országok éhségtől, igazságtalanságoktól és mindenféle betegségtől szenvedő népeinek megsegítése.

Hivatásos matróz lett

Az OM tulajdonában álló, a Guinness Rekordok könyvében is szereplő Doulos nevű hajóval – mely a világ legöregebb, még működő óceánjárója (csak két évvel fiatalabb az egykori Titanic-nál) – 54 országból 300 önkéntes, köztük Magyarország képviseletében Márta és egy budapesti lány indult útnak 2005-ben. A „legénység” tagjai – miután aláírták a kétéves szerződést, és megkapták a különböző trópusi betegségek elleni védőoltásokat (15-öt!) – több lelki és fizikai felkészítésen (speciális túlélési technikák elsajátításán, vízi gyakorlaton) vettek részt a fedélzetre lépést, az első munkanapot megelőzően. Rövidebb 1-2 napos útjaik is voltak, de olyan is gyakran előfordult – a fedélzeten lévő, rengeteg tengeribeteg bánatára – hogy 12 napig nem láttak szárazföldet.

Az egyes államokba helyi minisztériumok, illetve civil szervezetek meghívására mentek, és gyakran előfordult, hogy az ország főméltóságai fogadták beérkező hajójukat. Minden kikötőben – a helyi lehetőségektől függően – átlagosan 2-3 hetet töltöttek, és ez alatt többféle segélymunkát végeztek a ház-, kórház-, árvaház-felújítástól a könyvadományosztáson keresztül, tartottak szexuális, higiéniás felvilágosítást, de ha kellett, iskolát építettek egy menekülttábor udvarán. Időközben Márta letett egy máltai nemzetközi vizsgát, és hivatásos matróz lett, 15 hónapig a motorházban dolgozott, majd utána koordinátorként egy fedélzeti irodában.

Gyermekmegrontó hiedelmek

Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egyes afrikai országokban – ahol köztudomású, hogy a népesség 80 százaléka AIDS-fertőzött – még mindig élnek, sőt működnek az olykor brutális törzsi szokások, s az ott élők az egyetemes orvostudomány helyett népi kuruzslóikban bíznak vakon. Elhiszik például, hogy a fertőző vírus szűz (3-5 éves!) gyerekkel való egyesülés útján elpusztítható, annak ellenére, hogy saját szemükkel látják, folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma. Szomorúan látta, hogy például Dzsibutiban olyan kórházak működnek, ahol ágyak híján a betegek kartonpapírokon hevernek a földön.

Lesújtó élmény volt szembesülni a Fülöp-szigeteken azzal a nagyfokú nyomorral, ahogyan emberek százai élnek családjaikkal 3-4 négyzetméteres bádogviskókban néhány méterre a luxusszállodáktól, ugyanúgy, mint a közel-keleti országok felhőkarcolóit építő vendégmunkások, túlzsúfolt (30 ágy 90 férfinak) szálláshelyeken.

Afrikai kecskebél

Amikor csak lehetett – meséli – a hajón töltötték az éjszakát, és ott is étkeztek, de ha úgy adódott, afrikai cölöpkunyhóban aludtak, és azt ették, amivel éppen megkínálták őket. A különféle helyi specialitások, például az afrikai kecskebél, vagy a fülöp-szigetiek balout-ja, ami egy olyan tojás, melyet nyersen vagy főve úgy fogyasztanak, hogy már fejlődésnek indult benne a kiskacsa, nem feleltek meg az európai szájíznek. Mártának lelkileg nehéz volt ezt a sok szenvedést látni, s feldolgozni az emberi brutalitást, ám nagyon örül, hogy ott lehetett, és még ha keveset is, de segítethetett a rászorultakon.

-Hassó Adrienn-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában