Kikapott a DKSE a rájátszás első mérkőzésén

Akt.:
Kikapott a DKSE a rájátszás első mérkőzésén
Debrecen – Vereséggel kezdte a rájátszást a DKSE-Hotel Lycium férfi kézilabdacsapata:

a cívisvárosiak a Ferencvárostól kaptak ki 26–23-ra a Hódos Imre-sportcsarnokban péntek este.

Nem indult jól a találkozó a hazaiak számára, hiszen a vendégek gyorsan magukhoz ragadták a vezetést, s a kilencedik percben már négy góllal vezettek (2–6). Ezután sikerült ugyan Gúnyáéknak két találatra feljönniük, ám a Fradi nagyobb fokozatba kapcsolt, és ismét négy, majd a tizenhatodik percben öt gól volt közte (5–10). Az első félidő utolsó harmadát kettős emberelőnnyel kezdhette meg a DKSE, és a sérüléséből visszatért Lókodi Gergő vezérletével egy gólra megközelítette fővárosi riválisát a hajdúsági együttes (9–10). Közben az FTC időt kért, s a szünet előtti pillanatokban a vendégek voltak eredményesebbek, így 10–14-et mutatott az eredményjelző, amikor rövid pihenőre vonulhattak a játékosok.
A második játékrészre ugyan a DKSE érkezett hamarabb a pályára, ám mégis a ferencvárosiak tűntek frissebbnek: sorra szórták a gólokat, miközben a hazai közönség csupán a hetedik percben örülhetett debreceni találatnak. Így nem csoda, hogy Bendóék hamar megduplázták a szünetbeli különbséget, a negyvenedik percben már nyolc volt Bíró Imre tanítványainak hátránya (12–20). A mérkőzés végére sikerült háromgólosra faragni a különbséget a DKSE-nek, de ez mit sem változtatott azon, hogy nem sikerült pontot szerezni.
A télen éppen a DKSE-ből a Ferencvárosba igazolt Kelecsevics ezúttal is gólerősnek bizonyult, nyolcat szerzett. A hazaiak közül a sérülése után először játszó Lókodi volt a legeredményesebb, 12 találata mindenképpen dicséretre méltó.
A következő meccset április 24-én Mezőkövesden játssza a DKSE.

Mesterszemmel
Bíró Imre: – Sic transit gloria mundi. (Így múlik el a világ dicsősége. – a szerző)
Vladan Matic: – Végig kezünkben volt a meccs, és sikerült nyugodtan befejezve győzni. Egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz, ez pedig a bentmaradás.

A tények
DKSE-Hotel Lycium–FTC-Cityline 23–26 (10–14)
Debrecen, 200 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
DKSE: Lencsés – Gúnya 3, Padla 1, Hímer, Szabó Cs. 1, Sipos 1, Pálos 4/1. Cserék: Nahaj (kapus), Pető 1, Lókodi 12/4, Hornyák, Mándi K. Edző: Bíró Imre.
FTC: Perger – Wieszt Zs. 2, Kiss I., Mazák 4, Czina, Kelecsevics 8/3, Németh 5. Cserék: Tóth K. (kapus), Sándor R. 3, Bendó 3, Wieszt K. 1/1, Kovács G. Edző: Vladan Matic.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3, 10. p.: 3–6, 16. p.: 5–10, 20. p.: 7–10, 25. p.: 9–10, 35. p.: 10–17, 40. p.: 12–20, 45. p.: 16–23, 50. p.: 17–24, 54. p.: 19–25.
Kiállítások: 8, illetve 14 perc.
Hétméteresek: 6/5, illetve 4/4.

Címkék: , , , ,