Kikapott DKSE az EHF-kupában

Tizenegy gólos vereséget szenvedett a
DKSE-Airport Debrecen csapata szombat este
Szlovéniában az EHF-kupában.

Kovács Mihály
tanítványai 22–12-es
félidőt követően 35–24-re
kaptak ki a Gorenje Velenjétől, így
bravúrra lenne szükség a
továbbjutáshoz.

Nem kezdte jól a
mérkőzést a
cívisvárosi alakulat, a hazaiak
pillanatok alatt négygólos előnyre
tettek szert. Kovács
Mihály
, a DKSE vezetőedzője
így már a meccs elején időt
kért. A gyors tanácskozás
eredménnyel járt, hiszen az
első félidő közepén
közelebb zárkózott a Debrecen
ellenfeléhez, kétgólosra faragva a
különbséget. Ekkor a
szlovénok tartottak egyperces
megbeszélést
, és a Velenje
kézilabdázói ezt
követően „begyújtották a
rakétákat”. Gyors
játékukkal hamar növelték
előnyüket, nyitott
védekezésük pedig nem feküdt a
DKSE-nek, a vendégek nem
találták e
játékstílus
ellenszerét
. Az első
játékrész végén
már tízgólos volt a differencia:
22–12-re vezettek a hazaiak.

A szünet után sem láthattak nagy
változást
a nézők a
mérkőzés alakulásában,
a szlovén csapat tagjai tizenkét
gólos előny birtokában
játszhattak, s bár a debreceniek
különféle variációkkal
próbálkoztak, nem sikerült
közelebb kerülniük.
Végül tizenegy góllal kaptak
ki
, s ez igen nagy hátránynak
tűnik a visszavágó előtt.

Gúnyáéknak ez
lesz az egyetlen mérkőzésük az
előttünk álló héten,
másra nem kell koncentrálniuk, de
így is szinte behozhatatlannak
tűnik
a tizenegy gólos
különbség. A második
mérkőzés szombaton 17 órakor
kezdődik a Hódos Imre-sportcsarnokban.

Mesterszemmel

Gorazd Hostnik: Örülök,
hogy gyors, korszerű kézilabdát
tudtunk ma játszani. A visszavágón
is győzelemre törünk, korábban
ugyanis előfordult már velünk, hogy
ilyen előny birtokában is kiestünk.

Kovács Mihály:
Gratulálok az ellenfélnek.
Megmutatták, hogyan kell játszani ezt a
játékot. Egyszerű dolgokat
csináltak, de azt óriási
sebességi fokozaton. Megpróbálunk
otthon javítani.

A tények


RK Gorenje–DKSE-Airport Debrecen 35–24
(22–12)


Velenje, 1500 néző, vezette: Gousko,
Repkin.


RK Gorenje: Gajics – Cupic 7, Kavas 2, Dobelsek
6, Ostir, Mlakar 3, Harmandics 2. Csere: Skok (kapus),
Rnics 8, Stefanics 1, Bezjak 1, Sovics 2, Gromiko 2,
Sirk 1. Edző: Gorazd Hostnik.


DKSE: Djordjevics – Gúnya 1, Rédei
1, Ambrus, Visnyevszki 2, Kelecsevics 1, Pálos
2. Csere: Nahaj (kapus), Lókodi 11/7,
Juhász 2, Csikós, Mezei 2,Pető 2.
Edző: Kovács Mihály.


Az eredmény alakulása: 5. perc:
5–1, 14. perc: 10–5, 16. perc: 10–8,
20. perc: 14–9, 27. perc: 20–12, 34. perc:
24–13, 42. perc: 29–17, 48. perc:
30–19, 53. perc: 33–21.


Kiállítások: 8, illetve 4 perc.


Hétméteresek: –, illetve 8/7.