2012.02.11 15:03; Frissítve: 2012.02.11 15:03


Kikaparják a szilikont VV Veronika szájából

VV Veronika VV Veronika - © Fotó: Birton Szabolcs
Alekosz exe ráunt feltöltött ajkaira, ezért úgy döntött, hogy kiszedeti az implantátumot. Kedvese, Cristofel szerint Veronika normális útra akar térni, ő pedig ebbe nem akar beleszólni.

A ValóVilág 5 szereplője, Veronika gyakori vendég a plasztikai klinikákon: már fiatalkorában megműttette a mellét, feltöltette a száját, sőt a villalét előtt a saját vérét fecskendezték ajkaiba. A villába költözés előtt sokan gúnyolták természetellenes külseje miatt, még jelenlegi kedvese, Cristofel is kacsaszájúnak hívta. A húsz-éves lány most azonban úgy döntött, hogy megszabadul eddigi védjegyétől.

– Ki szeretném szedetni a szilikont, mert szerintem már ódivatú, és nem tetszik, egyszerűen meguntam. Nem bántam meg, hogy akkor betetettem, nagyon jól elvoltam vele, de most már nem kell, hiszen a változatosság gyönyörködtet. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, mindig azt csinálom, ami éppen tetszik – mondta a valóságshow-hős, akinek a párja, Cristofel szerint így is, úgy is csinos lenne. 

Forrás és folytatás a Borsonline-on


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Megasztár: Radics Gigi mindent vitt
Radics Gigi győzelmével ért véget a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár 6. A tizenöt éves fekete szépség [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – A Compact Disco csúcsot döntene
  Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 25., péntek (MTI) - Túlszárnyalná az [...] tovább »
Cannes – Túlnőtte magát a fesztivál
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Cannes, 2012. május 25., péntek (MTI) - A cannes-i filmfesztivál [...] tovább »
Celebek legnagyobb villantásai Cannesban
A Cannes-i Filmfesztiválon mindenki ott van, aki számít, és a nők egymást túllicitálva villantják ki [...] tovább »
John Travolta lebukott: női ruhában, kirúzsozva fotózták le – Kép!
John Travolta felesége válni akar! A hollywoodi színészről régóta rebesgették, hogy a saját neméhez vonzódik, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés