Kihűlne a forrás? Nem volt áldozata a hidegnek

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Debrecen – Hajdú-Biharban a mentők és a rendőrség sem tud halálos kihűlésekről.

Nyolcvannyolcra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma – írta februári közleményében a Magyar Szociális Fórum. – Az ország közterületein, azaz a szabad ég alatt 25 embertársunk lelte halálát, fűtetlen otthonukban pedig ugyancsak 25-en hűltek ki. További 38-an kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni – írta a szervezet. Ugyanakkor megkeresésünkre Simó Endre, a fórum alapítója nem kívánt tájékoztatást adni arról, honnan vannak ismereteik a pontos adatokat illetően.

Érdeklődésünkre annyit mondott: nem bocsátkozik részletekbe, mivel nem akarják kockáztatni, hogy a későbbiekben e miatt elapadjanak az információik.

Részletek a keddi Naplóban, vagy a naplo.hu-n.








hirdetés