Helyi közélet

2016.08.10. 17:43

Még megnézhetik Hüse János kiállítását

Debrecen - Hüse János kiállítása még augusztus 22-ig látható a Malom Hotel Galériájában Böszörményi út elején.

Debrecen - Hüse János kiállítása még augusztus 22-ig látható a Malom Hotel Galériájában Böszörményi út elején.

Fotó: Molnár Péter


Hüse János bemutatkozása:

Hajdúsámsonban 1961-ben láttam meg a napvilágot. Gyerekkorom óta érdekel a képzőművészet, azon belül a festészet. Nagy hatással volt, és van ma is rám a reneszánsz ábrázolás és -kifejezéstechnika. Önálló művészeti tanulmányokat folytattam. Legelső mestereimnek tartom Szőnyi István, Molnár C. Pál festőművészeket, "A képzőművészet iskolája" 1979-ben kiadott két kötet alapján.

Hetedikesen lemásoltam Leonardótól az Utolsó vacsorát. Lotz Károly, Mészöly Géza munkássága közel áll hozzám. A festészet alapjait gyakorlatilag Makai Imre festőművésztől sajátítottam el, a debreceni Vasutas Képzőművészeti Szabadiskolában. Többször részt vettem a tokaji nemzetközi alkotótáborban. 2000-ben Debrecenben, a Millenniumi Őszi Tárlaton, 2009-ben Hajdúböszörményben a "Hajdúk a Történelemben" c. Országos pályázati kiállításon szerepelt egy olajfestményem.

2015-ben a Pannoncolor pályázaton "Színes Magyarország" címmel, a 2016-os falinaptárba (címoldalra is) került egy alkotásom: "Ösz Hortobágyon"!

Debrecen-Bocskaikertben alkotok, nős vagyok, három gyerek édesapja. 1997-től rendszeresen kiállítok egyénileg, 1999-től szabadúszóként festek, számos önálló kiállítás van mögöttem. A meleg színeket és főleg az olajtechnikát kedvelem. Főbb témaköreim: Tájak, portrék, népi-jellegűek, állatok, csendéletek.

Egyes alkotásaimra több díjat, oklevelet, kaptam elismerésként, nemzetközi Art Galériáktól.

Képeim megtalálhatóak hazai magánszemélyek és gyűjtők körében, eljutottak külhonba is, Európa több országaiba és a tengeren túlra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában