Kiélezett küzdelem várható a Hódosban

Debrecen – A Mezőkövesd elleni döntetlen után a Gyöngyöst fogadja a DKSE-Hotel Lycium együttese pénteken a férfi első osztályú kézilabda-bajnokságban.

Rosta Istvánék ellen küzdelmes, izgalmas meccset játszott Bíró Imre vezetőedző csapata múlt pénteken, a találkozón az utolsó pillanatokban dőlt el a bajnoki pontok sorsa.

Szoros lehet

Hasonlóképpen szoros, kiélezett mérkőzés várható a Gyöngyös ellen – vélekedett a Napló érdeklődésére Kenyeres Pál, a DKSE kapusa, aki korábban szerepelt a Heves megyei alakulatban.

Hozzátette: azóta teljesen átalakult a gyöngyösi gárda. Tavaly kiestek az NB I-ből, nyáron aztán újjáalakult a csapat, s mégis a Budapest Bank Ligában indulhattak. Időközben néhány újabb igazolással sikerült erősíteniük, s Nagy Károly személyében új edző irányítja munkájukat.

Hétről hétre egyre jobban összeáll az együttes – fűzte hozzá a hálóőr.
– Rájuk kell kényszeríteni a mi akaratunkat. Szigorú, kőkemény védekezés szükséges, gyors indítások és legalább olyan jó teljesítmény az átlövőktől, mint a Mezőkövesd elleni meccsen – fejtette ki a Debrecenbe nyáron visszatért kapus. – Gyors játékkal foghatjuk meg a vendégeket.
A közönség egy „ismerőssel” is találkozhat péntek este a Hódos Imre-sportcsarnokban. Vadkerti Gabriel télen igazolt a cívisvárosból a gyöngyösi csapathoz.
– Nagy kérdés, mennyire tudjuk semlegesíteni Vadkerti Gabrielt. Ha kevésbé, akkor ő eredményessé teheti a lövőiket. Meg kell akadályozni az egyéni betöréseit is. A legutóbbi, Fradi elleni meccsen nem ment neki olyan jól a játék, most biztos tele lesz bizonyítási vággyal – jegyezte meg Kenyeres Pál, aki csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a DKSE számára.

 – A Mezőkövesd elleni részsiker feltüzelte a csapatot. Reméljük, még többen jönnek ki a pénteki mérkőzésre, és közönségszórakoztató játékkal győzelmet aratunk.
A péntek esti, Gyöngyös elleni mérkőzés 18 órakor kezdődik a Hódos Imre-sportcsarnokban.