Helyi közélet

2015.08.25. 16:26

Kilenc kar együtt szervezi a gólyatábort

Debrecen - A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata kilencedik alkalommal rendez közös gólyatábort.

Debrecen - A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata kilencedik alkalommal rendez közös gólyatábort.- Igazán büszkék lehetünk a kilencedik alkalommal megrendezendő gólyatáborunkra, amelyet a szervezők és a hallgatók is nagyon komolyan vesznek. Egyetemünk sajátossága az egység, ami az ország legnagyobb gólyatáborában is megmutatkozik. A múlt évhez hasonlóan kilenc kar együttesen szervezi meg a programot, amelyen idén két turnusban 1700 gólya vesz részt – mondta keddi sajtótájékoztatón Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. Hozzátette: az elmúlt évek alatt a cívisvárosban semmiféle atrocitás, „negatív felhangú esemény” nem történt, csupán olykor az éjszakába nyúló szabadtéri rendezvények okoznak problémát a Kassai úti campus környékén lakóknak és az egyetem dolgozóinak.

Bács Zoltán hangsúlyozta: nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az ide érkező diákok komoly bevételi forrást jelentenek a városnak. A Debreceni Egyetem kancellárja szerint az intézménynek azt a hátteret kell biztosítania, amit a hallgatók szeretnének. Így a tábort az egyetem területén rendezik meg, ami igazán nagy segítséget jelent a hallgatók számára, hiszen megismerhetik azt a helyet, ahol éveket töltenek majd tanulással.

HBN-BL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában