Kiderült, mi lesz a Kassai úti campus ronda kerítésével

Fontos zajfogó, de nem éppen 21. századi a kerítés
Fontos zajfogó, de nem éppen 21. századi a kerítés - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az egyetem Kassai úti campusának megújult épületeihez méltatlan az ingatlant körülvevő kerítés.

Köztudomású, az intézmény régóta tervezi a betonmonstrum elbontását. Hogy ez belátható időben megtörténhet, az egyetemi tanévnyitó sajtóbeszélgetésen is szóba került, ez év januárban.
Eddig azonban a bontás ügyében látszólag nem történt semmi, ám a kérdésünkre a Debreceni Egyetem Szolgáltatási Műszaki Igazgatósága közölte, a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatása esetén, várhatóan jövő év tavaszán indulhat meg a tényleges kivitelezés.

Saját költségen

A több száz méter hosszú kerítés legalább három évtizedes. Bontását, amit a város is szorgalmaz, leginkább esztétikai okok indokolják. Lényeges azonban tudni, hogy a zárt vasbeton kerítés fontos, mert véd a zajtól, de a jelenlegi kinézete rontja a városképet. Az új kerítésnek meg kell felelnie a zajvédelemnek, egyszersmind az intézményhez méltóan korszerűnek, nyitottságot sugallónak kell lennie.

A napokban készültek el a kerítés végső tervei. Ezek alapján – a településképi bejelentéssel párhuzamosan – az egyetem előkészíti a kivitelező kiválasztását segítő közbeszerzés műszaki dokumentumait. A sikeres közbeszerzési eljárás esetén, várhatóan 2018 tavaszán indulhat a munka. A kerítés megújulását a Debreceni Egyetem saját forrásból tervezi finanszírozni, összegét a közbeszerzés lezárulta után lehet majd megtudni.

A várossal egyeztetve

Az utcafront frekventáltabb részén (a Laktanya utca felől indulva, a Kancellária I. épületével szembeni bejáratáig) teljesen elbontják a jelenlegi vasbeton falat, továbbá a faléces, acélszerkezetű kerítést. Itt új, attraktív megjelenésű térfalat alakítanak ki. Az el nem bontott kerítések zöld növényfalborítást kapnak. Az ingatlan előtti, a város tulajdonában lévő járda felújítására az egyetem az önkormányzattal egyeztet. A járdaépítés a kerítés felújításával egy időben megtörténhet.

HBN


Fotó: Matey István
Debrecen - Üdítő látványt nyújt a mostani borongós novemberi napokon a debreceni Kálvin téri Új Városháza előtt, a Csokonai-szobor környékén kialakított hatalmas virágágyás. A tavasz óta látható, a múlt héten frissített kompozícióról a művet készítő AKSD Kft. szóvivője elmondta: a 900 négyzetméte...

Nehezen járható járművel…
Debrecen - Több ütemben tervezik felújítani a debreceni Kemény Zsigmond utca út- és járdaburkolatát. Sokszor javították, foltozták az elmúlt évtizedekben, ebből adódóan rendkívül egyenetlen az útburkolat Debrecenben, a Kassai út vége felé található Kemény Zsigmond utcában. Az utca két részből áll...








hirdetés