Kiderült: a matematika lehet jó szórakozás is

Akt.:
Kiderült: a matematika lehet jó szórakozás is
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen – A Repülő Iskola decemberben szállt le az Ady Endre Gimnáziumban.

A Gondolkodás Öröme Alapítvány kísérleti programjának célja olyan kilencedikes diákokat felkutatni, akiknek eddigi tanulmányaik folyamán nem volt lehetőségük matematikai tehetségüket kibontakoztatni. Simon Péter és Hujter Bálint, az alapítvány fiatal matematikus munkatársai egy háromórás foglalkozáson mutatták meg a gyerekeknek, hogy a matematika lehet élvezetes és játékos. – Peti és „másodpilótája”, Bálint kis túlzással egyenesen az Egyesült Királyságból érkeztek hozzánk, ugyanis a két fiatalember a Cambridge-i Egyetemen végzett matematikusként – tudtuk meg Fekésházy Eszter 9. B osztályos tanulótól, Kluka Hajnalka magyartanárnő tanítványától.

A nehezebbek felé

– Kissé ambivalens érzésekkel vártam a foglalkozást. Izgatott és kíváncsi voltam, ugyanakkor tartottam attól, hogy esetleg ügyetlenkedni fogok az évfolyamtársak előtt. De az aggodalmam hamar elmúlt, ugyanis Peti az elején tisztázta, hogy mivel valószínűleg számunkra teljesen újszerű problémák megoldásával fogunk foglalkozni, ezért egyáltalán nem ciki, ha elsőre nem tudunk mit kezdeni velük. Kis bevezetés után bele is vetettük magunkat a nem mindennapi feladatok megoldásába. Becsapós villámkérdésekkel kezdtünk, és fokozatosan haladtunk nehezebb és bonyolultabb feladatok felé. Az egyéni munka után dolgoztunk párokban, majd kis csoportokban is, és az idő előrehaladtával egyre inkább belelendültünk – mondta Fekésházy Eszter.

Kreativitás és bátorság

– Meglepetésünkre azon kaptuk magunkat, hogy milyen „jó buli mindez”. Nagyon élveztük, s ezt jól mutatja az is, hogy ugyan több szünetet tartottunk, mi egyetlen alkalommal sem mentünk ki a teremből. Még a kis tízóraink elfogyasztása közben is a gondolkodtató feladatokon törtük a fejünket. Némelyik feladványnál már az is meglepő volt, hogy ennek bármi köze van a matematikához. Minden helyes megfejtésért egy hatalmas eszmei értékkel bíró „Petya piros pont” járt – számolt be a rendhagyó matekóráról Fekésházy Eszter. A diáklány szerint a két „pilóta” közvetlenségének hatására olyan oldott lett a hangulat, hogy szinte el is felejtették, iskolában vannak. A kilencedikesek örültek, hogy kipróbálhatták a problémamegoldó matematikafeladatait is, melyekhez inkább logikára, kreativitásra és bátorságra volt szükség, hogy merjenek hibázni, majd újra próbálkozni.

PtkI