Kicsit magunkénak is érezhetjük a Szuperkupa-sikert

Kállay Márk szívesen emlékszik vissza a Debrecenben töltött évekre
Kállay Márk szívesen emlékszik vissza a Debrecenben töltött évekre - © Fotó: Matey István
Debrecen – Kállay Márkkal a soraiban nyerte meg a Ferencváros az Európai Szuperkupát.

Sok szép pillanattal örvendeztette meg Kállay Márk a helyieket a Debrecenben eltöltött hat éve alatt. A DVSE vízilabdacsapatának korábbi kapitánya a nyáron igazolt el a cívisvárosiaktól, méghozzá a bombaerős Fradihoz.

A fővárosiak a napokban megnyerték az Európai Szuperkupát: az Eurokupa-győztes magyar együttes 7–7 után büntetőpárbajban bizonyult jobbnak a Bajnokok Ligája-nyertes görög Olympia­kosznál a Komjádi Uszodában rendezett péntek esti mérkőzésen. Az FTC 38 év után lett újfent szuperkupagyőztes. A sikerhez az exdebreceni közönségkedvenc Kállay Márk is hozzájárult, hiszen a rendes játékidőben is betalált, majd pedig az ötméteres párbajban sem remegett meg a keze.

Édes teher

– Kicsit meglepődtem, hogy ellenfelünk két góllal el tudott lépni, mert ez nem szokványos esemény a mi esetünkben. Pontatlanabbak voltunk az elején, de aztán fordítottunk, és már mi vezettünk kettővel. Sajnos nem tudtuk megtartani előnyünket a végéig, így büntetőpárbajra került sor, de bírtuk a nyomást, és behúztuk a meccset – emlékezett vissza a balkezes játékos, aki történelmi sikernek nevezte a diadalt.

– A Ferencváros masszív társaság, kemény felkészüléssel a háta mögött, tudtam, hogy az a sok munka, amelyet elvégeztünk, ki fog jönni belőlünk. Külön öröm, hogy én is hozzá tudtam járulni a sikerhez. Nem sok sportoló mondhatja el magáról, hogy megnyerte az Európai Szuperkupát, ráadásul hazai környezetben, fantasztikus hangulatú összecsapáson. Jó lenne most kicsit pihenni, és kiélvezni ezt a dicsőséget, de erre nincs lehetőség, mert szerdán érkezik a Barceloneta. Több fronton is érdekeltek vagyunk, ami édes teher – fogalmazott a pólós.

Jó döntés volt

Mint kiderült, Kállay egyáltalán nem bánta meg, hogy a Fradiba igazolt, hiszen nem titkoltan azzal a szándékkal lépte meg a váltást, hogy kupákat nyerjen – az elsőt pedig igen korán sikerült is bezsebelni. – Remekül érzem magam a Ferencvárosnál, hamar sikerült beilleszkednem, klasszis játékosokkal lehetek egy csapatban. Úgy hiszem, egy kicsit Debrecen is magáénak érezheti ezt a sikert, örömmel gondolok vissza az ott töltött évekre. Sok mindent megtapasztaltam, amíg a DVSE gárdájához tartoztam, azok az élmények is kellettek ahhoz, hogy most itt lehessek. Figyelemmel kísérem a cívisvárosiak szereplését, és örömmel látom, hogy van esélyük a felsőházba kerüléshez.

SZADÓ