Kicsit közelebb a célhoz a Balmaz

Archív fotó
Archív fotó - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – A Balmazújváros döntetlent ért el Szombathelyen és továbbra is a kieső helyek fölött helyezkedik el.

Az újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese bő egy hete hátrányból fordított és nyert a Diósgyőr ellen hazai pályán, és az a siker azt jelentette, hogy Horváth Ferenc csapata elmozdult a kieső helyről. Egy lélektanilag nagyon fontos győzelem után, feldobott állapotban lévő Újváros utazhatott tehát a Haladáshoz, ráadásul a hajdú-bihariak – az idegenben rúgott góljuk miatt – értékesnek mondható, minimális vereséget szenvedtek Újpesten az MK-elődöntőjében, vagyis joggal reménykedhetnek a visszavágó előtt a fináléba kerülésben.

A szombathelyiek is a bennmaradásért harcolnak, azaz mindkét gárda nagyot léphetett volna előre egy esetleges győzelemmel, de a többi eredmény alakulása miatt végül az egy megszerzett pontjukkal sem romlott a csapatok helyzete szombat este.

Feszült légkörben

A találkozó első fele igen feszült légkörben zajlott, sok volt a szabálytalanság, és annál kevesebb a szép futball. A Balmaz a megszokott harcos játékát vezette elő a vasi stadionban is, amivel ugyancsak meggyűlt a baja a Halinak. A vendégek jártak közelebb a szünetig a gólhoz, de az utolsó pillanatokban rendre rossz döntést hoztak a kapu előtt a narancssárga-feketék.

Brutális ütközés

A második játékrész eleje ismét nem a futballról szólt, ugyanis egy sajnálatos ütközés után a hazaiak kapusát, Gyurjánt és a hajdúsági támadót, Harsányit is kórházba kellett szállítani. A hírek szerint a hálóőr agyrázkódást és orrcsonttörést, a csatár pedig boka- és vállficamot szenvedett.

A mérkőzés végefelé mindent egy lapra feltéve próbált rohamozni a Haladás, a Balmazújváros azonban nagyon éretten tette a dolgát, ezért maradt a döntetlen. Hogy ez kinek lesz igazán jó eredmény, az vélhetően csak a bajnokság végén derül ki.

Az újvárosiak a következő körben ismét vendégségbe mennek: a Puskás Akadémia ellen lépnek pályára Felcsúton. Természetesen az sem lesz kevésbé fontos összecsapás Rudolf Gergelyék számára.

– TN –


A tények

Szombathelyi Swietelsky-Haladás–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0–0

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 4716 néző, v: Erdős (Theodoros, Vígh-Tarsonyi)

Switelsky-Haladás: Gyurján (Rózsa, 57.) – Schimmer, Kolcák, Grumics, Bosnjak – Jagodics – Medgyes (Kovács, 66.), Németh (Ramos Myke, 80.), Rácz, Halmosi – Williams.

Vezetőedző: Michael Hipp

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Horváth – Habovda, Rus, Tamás, Uzoma – Vajda, Sigér, Maiszuradze, Haris – Arabuli (Harsányi, 16. – Batarelo, 57.), Rudolf (Erdei, 90+2.).

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Sárga lap: Habovda (3.), Jagodics (19.), Vajda (33.), Medgyes (46.)

Mesterszemmel

Michal Hipp: Ahogy közelítünk a bajnokság végéhez, minden mérkőzésnek egyre nagyobb a jelentősége. Ennek tükrében ma a győzelem volt a célunk. Aktívan kezdtünk, és az egész mérkőzés folyamán jó iramú focit láthattunk. A fő gond mindkét oldalon a befejezésekkel volt. Készültünk a Balmazújváros kontrajátékára, viszont sok labdát vesztettünk, ezért alakult ki sok rohangálás, oda-vissza játék. Összességében csalódott vagyok, de igazságosnak mondható a 0-0-s döntetlen.

Horváth Ferenc: Elfogytak a csatáraink… Ez nagy probléma lehet a jövőre nézve. Viszont minden pályára lépő hős volt a mai napon: ezer sebből vérzünk, mégis van karaktere, tartása a csapatunknak. Közelebb álltunk a győzelemhez, jobbak voltunk, bár a Haladás is jól összerakott csapat benyomását keltette, látszik, hogy igazi szakember foglalkozik velük. Sokat birtokoltuk a labdát, a gól hiányzott, de ettől még nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Hozzáteszem: számunkra minden egyes forduló, ami után nem vagyunk kieső helyen, siker.


index
Balmazújváros - A Balmazújváros a DVTK múlt heti legyőzése után újabb rivális skalpját gyűjtené be szombaton. Némi lélegzethez jutott a múlt hétvégén a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő kiesés ellen küzdő alakulata, az újonc a szintén nem könnyű helyzetben lévő Diósgyőrt verte meg hátrányból fordítva 2–1...

Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros - A balmazújvárosi hálóőr, Pogacsics Krisztián örül, hogy reális esélyük maradt a kupadöntőbe jutásra. Rosszul indult a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő játékosainak szempontjából a kedd esti kupaelődöntő Újpesten, hiszen a házigazdák az első húsz percben megszerezték a vezetést, majd féló...



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek