Sport

2017.03.16. 12:14

Újra csúcsdöntés lehet az ötödik Országfutáson

Budapest - Az előzetes regisztráció szerint több mint tízezer résztvevővel és legalább százezer teljesítendő kilométerrel rajtol el szombaton az ötödik Országfutás.

Budapest - Az előzetes regisztráció szerint több mint tízezer résztvevővel és legalább százezer teljesítendő kilométerrel rajtol el szombaton az ötödik Országfutás.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a rendezvényen bárki ingyenesen részt vehet, ha regisztrál az orszagfutas.hu oldalon, és ezen a napon bárhol, bármikor teljesít legalább 5 kilométert futva, gyalogolva vagy túrázva. Az eseményhez - melynek védnöke Monspart Sarolta tájfutó világbajnok - olyan hírességek is csatlakoznak, mint Csipes Tamara és Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakosok.

Az első Országfutásra 2015 márciusában került sor, akkor majdnem négyezer résztvevő 46 733 kilométert teljesített, ez több mint hússzorosa a 2246 kilométer hosszú országhatárnak.

Az Országfutások minden esetben nemzeti ünnepekhez kötődnek, tavasszal március 15-éhez, ősszel pedig október 23-ához.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!