Kiállító- és koncertterem is lehet a böszörményi zsinagóga

Hajdúböszörmény – Mintegy 135 millió forint költségből megkezdődött az országos műemléki védelem alatt álló, 1863-ban épült zsinagóga rekonstrukciójának első üteme – tájékoztatott Kiss Attila polgármester az esemény kapcsán csütörtökön.

A körülbelül 90 százalékos pályázati támogatással megvalósuló munkálatok során megerősítik az épület tartószerkezetét, eredeti formájában visszaépítik a két elbontott saroktornyot és megújul az épület külseje. A március 16-án kezdődött rekonstrukció várhatóan szeptember 30-áig fejeződik be. A teljes felújítás költsége 270 millió forint. A hiányzó 135 millió forint forrását még keresi az önkormányzat. Ha megvan a pénz, kezdődhet a második ütem, amelyben a zsinagóga belső felújítása, valamint egy kiszolgáló épület építése, a környezet rendezése történne meg. Ezt követően a patinás épület méltó helyszíne lehet a város gazdag képzőművészeti gyűjteménye bemutatásának és egyéb kiállításoknak, térségi művészek bemutatkozási lehetőségeknek is.

HBN








hirdetés