Kiállítással emlékeztek Hajdúdorogon az elhunyt kutyabarátra

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Hajdúdorog – A Török család és a 2015-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Török János álma vált valóra szeptember 25-én, vasárnap, amikor Hajdúdorog adott otthont a városunkban első ízben megrendezett C.A.C. Nemzeti Kutyakiállításnak. A megvalósult programról Török Jánosné Mártika nénivel beszélgettünk.

Török János, felesége és gyermeke 30 éve, 1986 óta tenyészt dobermannokat, ám az elhivatott családfő nemcsak tenyésztette az általa szeretett fajtát, de küllembíróként is tevékenykedett, 12 kutyafajtát bírált. Mindenki erős, ambiciózus, kitartó, jólelkű embernek ismerte, barátai, ismerősei, a kutyás társadalom családtagként tartotta számon Őket. Az I. Török János emlékkiállítás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több ezer érdeklődő vett részt a rendezvényen.

Milyen céllal szervezte meg a kutyatárlatot?

Török Jánosné: A férjem nagy álma teljesült most, amit Ő már nem élhetett meg. Éppen ezért az volt a célunk a kutyakiállítással, hogy úgy rendezzük meg, ahogyan ő azt akkoriban elképzelte. Sajnos ő már csak az égből „figyelhette”, ahogyan a kutyaszerető emberek közössége hódolhatott szenvedélyének. Szerettük volna, ha erre nemcsak Ő, de a város lakói is büszkék lennének. A sikeres megvalósítás után folytatni szeretnénk ezt a kezdeményezést, ezért kétévente tervezzük megrendezni a férjem nevével fémjelzett Török János Emlékversenyt.

Milyen segítséget kapott a szervezéshez?

Török Jánosné: Rendkívül nagy örömmel tapasztaltam, hogy milyen sok segítséget kaptam a szervezés során. Elsősorban a családomtól, menyemtől Erikától és fiamtól Tamástól – aki maga is nagy ebbarát és apja nyomdokaiba lépve bírál is. Egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezéséhez azonban szükségünk volt egy méretében megfelelő területre, ahol meg lehet rendezni a kiállítást. Ekkor kértem meg Csige Tamás polgármester urat, hogy legyen ebben segítségünkre. Ő készséggel állt a kezdeményezés mellé és a Strandfürdő rendezvényterét a rendelkezésünkre bocsátotta. Sokat köszönhetünk Kranyik László alpolgármester úrnak is, aki maga is nagy kutyabarát és tenyésztő is egyben. Szeretném megemlíteni a fürdő vezetőjét és munkatársait, a családi vállalkozásunk dolgozóit, akik szintén sokat tettek a sikerünk megvalósításáért. A korrekt, intelligens fogadtatás, a kiszolgáló személyzet pontos, precíz munkája garancia volt az elismerésre. A jelenlévő két állatorvos szakmai hozzáértésével járult hozzá a zökkenőmentes lebonyolításához, ők a beléptetésnél az oltási papírok és a chipek ellenőrzését végezték. Köszönöm mindenkinek!

Honnan érkeztek a tenyésztők?

Török Jánosné: Öt országból érkeztek tenyésztők. Magyarország mellett, a cseh, szlovák, lengyel, ukrán, román és osztrák tenyésztők is elhozták kedvenceiket a kiállításra. Nagy örömünkre szolgált, hogy két hajdúdorogi tenyésztő is képviseltette magát a versenyzők között, Kranyik László és Zováth Mihály is nevezett ebeket a versenyre.

Milyen dolgokra kellett nagyon odafigyelnie?

Török Jánosné: A kutyás társaság egy nagy család, akik nemcsak kutyáikra, hanem környezetükre is nagyon odafigyelnek. A terület rendezettsége kulcsfontosságú, fontos a jóminőségű fű a kutya beállításához és a megfelelő körnagyságok kialakítása. Jelen esetben 7 darab 13×13-as ringeket alakított ki a fiam, hiszen 386 ebet bíráltak.

Volt-e érdekes esemény a kiállítás szervezéssel kapcsolatban vagy magán a kiállításon?

Török Jánosné: Ismerős és ismeretlen emberek jöttek oda hozzám, hogy gratuláljanak a kiállításhoz, bírói részről pedig az ellátás színvonaláról kaptam pozitív visszajelzéseket, ami ebben a körben nem igazán megszokott dolog. A visszajelzések alapján az ilyen apró nüanszokkal – mint például a névre szóló parkoló és kifogástalan ellátás – soha nem találkoztak sem a kiállítók, sem a bírók. Egy érdekességet emelnék ki: volt olyan tenyésztő Romániából, aki 3 kutyát nevezett csak azért, hogy később tenyészcsoportba tudja benevezni kedvenceit.

Hány kutya vett részt a versenyben, és milyen kategóriák voltak hirdetve?

Török Jánosné: A tenyésztők 109 fajta 386 kutyáját neveztek a versenyre, melyeket fajtánként bírált el 7 bíró, köztük egy szerb bírónő és egy román bíró valamint a MEOE alelnöke is, Szabó Sándor.

Milyen díjakat lehet kiosztani egy kutyakiállításon? Ki adja át őket?

Török Jánosné: Serlegeket osztanak minden fajtacsoportban, minden díjazásra kerülő osztályban. Az első 3 helyezettet díjazták, mely szintén nem megszokott, hiszen általában csak az első két helyezett szokott elismerésben részesülni. A fajtagyőztesek a művelődési ház dolgozóitól saját kezűleg készített „csontokat” kaptak. Az Arion volt a főszponzora a rendezvénynek, aki ajándékokkal, tápokkal járult hozzá a díjazáshoz. Polgármester úr a serlegeket ajánlotta fel a kiemelkedő eredményt elért kutyusoknak.

Volt-e kedvence a kiállításon? Egyáltalán, lehet-e egy rendezőnek kedvence a kiállításon?

Török Jánosné: Kutyabarát révén minden kutyát imádok és persze részrehajló sem lehet egy szervező. Annyit azonban elárulok, hogy a magyar fajták álltak közel a szívemhez.

Milyen tulajdonságok mentén értékelték a kutyákat?

Török Jánosné: Anatómiailag figyelik, küllemét, megjelenését, karakterét értékelik, valamint azt, hogyan mutatja meg magát, milyen a testfelépítése. A dobermann esetében az is rendkívül fontos, hogy nem haraphat, és nem is félhet a kutya, ez alapvető elvárás.

Mit adott Önnek a kutyatenyésztés? Mivel érzi magát többnek?

Török Jánosné: Életreszóló élmény, szeretet, gondoskodás. Pici kora óta készíteni, gondozni, nevelni kell akár egy gyermeket. A kutya valójában karakterében is hasonlít a gazdájához. A dobermannjaim mind temperamentumosak, akárcsak Én. A gazda saját képére formálja a kutyáját (persze ez fajtafüggő is). Úgy érzem, hogy nem láttuk volna férjemmel a Fehér éjszakákat Helsinkiben, ha nincs a kutyakiállítás. El tudtunk volna menni, de nem szántam volna rá magam, hogy csak ezért elutazzak.

Lesz-e folytatás?

Török Jánosné: Kétévente szeretnénk megrendezni a versenyt, hiszen a vezetőbíró egy dobermann vándorserleget alapított férjem emlékére, amit minden Hajdúdorogon rendezett kiállításon szeretnénk odaítélni a legszebb dobermannak. Ez lesz a jövőben a Török János Vándorserleg!

Mit üzen a kutyatartóknak? Mire figyeljenek, ha szép és okos ebeket szeretnének?

Török Jánosné: Együtt kell élni vele! Talán ez a legfontosabb. Kitartás és türelem hozzá. Az eb kiváló visszajelzéseket ad, mire van szüksége, de megérzi a bajt is. Figyelni kell minden mozdulatára. Nem hiába a mondás: A legősibb idők óta az ember barátja a kutya.

– MA –


Vezetőbíró: Vinnai András

Best in Show győztes: Puli – CZUDARLIGETHY JUHÁSZ DÁVID

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének alelnöke Török János dobermann vándordíjat alapított, melynek győztese: TAHI-REME ONO

 








hirdetés