Kiállításon a 2014-es év természetfotói

Kiállításon a 2014-es év természetfotói
© Fotó: DMK
Debrecen – A Debreceni Művelődési Központ és a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége idén is megszervezi a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 Országos Fotópályázat kiállítását, amelynek megnyitóját 2015. május 19-én, kedden, 17 órakor tartják a DMK Belvárosi Galériájában.


Köszöntőt mond Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást megnyitja Dombóvári Tibor természetfotós, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnökségi tagja.

Immár 22. alkalommal írta ki az idén a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége hazánk és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését. A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 pályázaton hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok csaknem négyezer képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri. A díjakat 2014 novemberében adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyben megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást is.

A zsűri döntése értelmében a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 győztese, Az Év Természetfotósa Daróczi Csaba, aki immár harmadszor nyerte el ezt a díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa – a tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett. Az Év Természetfotóját Selmeczi Dániel készítette.

A pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: az értékes és komoly szakmai elismerést jelentő díjakért a döntőben több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A szoros versenyt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a zsűrizés során a két legjobb kollekció között végül alig néhány tized pontnyi különbség döntött.

A kiállítás 2015. május 19. – június 8-ig látogatható, hétköznapokon 10–18 óráig.

– Takács Hajnalka –








hirdetés