Kiállítás nyílik a kézműves alkotásokból

Kiállítás nyílik a kézműves alkotásokból
© Fotó: Debreceni Művelődési Központ
Debrecen – A Debreceni Művelődési Központ, a Nemzeti Kulturális Alap, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kézműves Alapítvány 12. alkalommal hirdette meg az Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot.

A csaknem negyedévszázados múltra visszatekintő pályázattal, amelyet kétévente hirdetnek meg, segíteni szeretnék a népművészeti hagyományok továbbéltetését. A fiatalok alkotókészségének fejlesztése érdekében lehetőséget kívánnak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra, megmérettetésre, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére.

A pályázatra az országban és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, 25 évnél nem idősebb fiatalok, általános és középiskolás diákok – a néprajzi tájegységre jellemző formavilág és díszítőelemek felhasználásával készített – alkotásait várták. A pályamunkák természetes anyagokból (textil, agyag, szalma, csuhé, vessző, gyöngy, fa, bőr, tojás, stb.) készített gyermekjátékok és használati tárgyak lehettek.

A XII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat díjazott alkotásaiból rendezett Ifjú Kézművesek Országos Kiállításának megnyitója november 10-én, pénteken, 11 órakor kezdődik a Debreceni Művelődési központ Belvárosi Galériájában.

Az alkotások december 1-ig tekinthetők meg hétköznapokon 10–18 óráig a Belvárosi Galériában.

A pályázaton résztvevő alkotók és a pályázathoz kötődő szakemberek számára november 10-én és 11-én Vándorlegény Szakmai Találkozót szerveznek.

– Debreceni Művelődési Központ –








hirdetés