Kiállítás a X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat díjazott munkáiból

A díjazottak munkáit tekinthetik meg a kiállításon
A díjazottak munkáit tekinthetik meg a kiállításon
Debrecen – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a kézműves kategóriákat gondozó intézmények idén is meghirdették a X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot a 11 – 25 éves fiataloknak.

A pályázattal a kiírók lehetőséget kívántak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiatalok bemutatkozására, megmérettetésére, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére. Az alkotásokból november 8-án, 11 órakor kiállítás nyílt a DMK Belvárosi Galériájában.

Összesen 140 településről (az ország legkülönbözőbb pontjairól: Szeged, Pécs, Békés, Békéscsaba, Nádudvar, Marcal, Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, stb.), valamint a Vajdaságból (népi kismesterségekkel foglalkozó szakiskolákból, szakkörökből) 600 db pályamű érkezett. Közel 100 közösség, 120 egyéni alkotó adott be munkákat a pályázatra. 29 közösségi és 38 egyéni díjat adtunk át. A kiállításon 300 alkotás látható, a többi között gyapjú, vászon szőttesek; hímzések, csipkék; bőrműves, nemezes, faműves, fazekas munkák; fonható szálas anyagok, tojáshímzések. A kiállítás november 29-ig tekinthető meg hétköznapokon 9-től 18 óráig.

Debreceni Művelődési Központ