Ki tette tönkre a Nagyerdőt?

Akt.:
Felfüggesztett cserjeirtás a parkerdőben
Felfüggesztett cserjeirtás a parkerdőben - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Barbár módon elpusztította a Nagyerdő védett parkerdei részének aljnövényzetét a közmunkásokat foglalkoztató Dehusz. A munkát ráadásul engedély nélkül végezték – jelentette ki Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke. Mint fogalmazott felháborító, hogy hozzá nem értés miatt több növény és állat élőhelyét teljesen tönkretették.

Gondola Zsolt úgy vélte, a polgármesteri hivatalban nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. A munkát ugyanaz a jegyző állíttatta le, aki vezeti is a városházán folyó tevékenységet. Ezért azt követelik a polgármestertől, hogy vizsgálja ki az ügyet és nevezzék meg, hogy kik a felelősök.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy ha kell, külön vizsgálóbizottság létrehozását fogják kezdeményezni, illetve addig fognak dr. Papp Lászlóhoz interpellációkat és kérdéseket intézni az ügyben, amíg nem kapnak választ.

Reagálás

Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a Nagyerdő parkerdei részében elvégzett munkálatok során megsértette-e bárki a természetvédelmi törvény rendelkezéseit, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség hatáskörébe tartozik. Tudomásunk szerint ez a vizsgálat elindult, és reméljük, hogy rövid időn belül megállapítja a hatóság, hogy történt-e jogszabálysértés és szükséges-e bármilyen további intézkedést tenni – írta reagálásában a polgármesteri hivatal név nélkül nyilatkozó illetékese.

A közlemény szerint, a polgármesteri hivatalban nem fog elmaradni a felelősségre vonás és a személyi konzekvenciák levonása, ha valóban megtörtént a természetvédelmi szabályok durva megsértése. Ennek kiderítése az ügy valamennyi szereplőjének közös érdeke, ezért mi magunk is kérjük az állami környezetvédelmi hatóságot, hogy mindenre kiterjedő, alapos és gyors vizsgálatával segítse munkánkat.

HBN-OCs


Liget lesz az erdőből
Debrecen – Mire a polgármesteri hivatal leállíttatta a munkát, már majdnem végeztek az aljnövényzet kivágásával.









hirdetés