Ki marad alul a földharcban?

Akt.:
Győrfi Lajos is mélységesen csalódott
Győrfi Lajos is mélységesen csalódott - © Fotó: Matey István
Váncsod, Mezőpeterd – Most akkor az állatok fontosak, az emberek vagy a pénz?

Nem is itt él, ennyi földje volt, ennyi földje van, csak a támogatásra hajt, nekik a megélhetésük múlik rajta – éleződik a helyzet a váncsodi és mezőpeterdi földbérleti pályázatok visszássága miatt a két érintett településen. Kedden újra ott jártunk, megpróbáltunk több tulajdonossal is beszélni.

„Vörösek, mint a főd”

A traktorok már javában ekézik a csapadékhiány miatt száraz földeket, cserébe kevés helyen látni legelő állatokat. Rezes Gáborral, a föld nélkül maradt gazdák szószólójával Váncsod és Mezőpeterd között állunk meg egy erősen elhanyagolt tarlón. „Nézzék meg, hogy felverte a gaz ezt a részt, minden tele van csattanó maszlaggal, amely egy igen nehezen kiirtható gyom” – mutat a kórókra, miközben Lajos bácsi felé igyekszünk, aki a környékbeli hodály birkáit legelteti. A széles karimájú kalapja árnyékában botjára támaszkodó juhász, s mellette ugrándozó kutyája a mai napon hozta ki először az állatokat – igaz, nem saját legelőre. „Szerintem ezek most azt csinálják, amit Bajnai a Hajdú-Béttel.

Kinyírták a libákat az országból, most kinyírják a birkákat. Azok az emberek, akik most akarnak feltörni, és nem volt eddig egy darab jószáguk se, azoknak ezut’ se lesz” – magyarázza, miközben megérkezik az út túlfelén élő, hoppon maradt gazda is. Zsebre dugott kézzel jegyzi meg, mélységesen csalódott, s bólogat, mikor Rezes azt mondja, a helyi országgyűlési képviselők semmit nem tettek az ő érdekükben, le sem ültek velük tárgyalni.


Fotó: Matey István (galéria) Fotó: Matey István (galéria) ©

„Majd jönnek választás előtt két héttel, hogy tapsoljunk nekik. Az a legviccesebb, hogy hiába jobboldali a kormány, kilencven százalékban baloldali emberek kaptak földet, akik olyan vörösek, mint a főd” – tör ki dühödten a keserv a neve elhallgatását kérő gazdából.

„Szóltak, menjek le a legelőről…”

Ezt követően a Mezőpeterd határában legeltető Buj Gyulához megyünk – megdöbbenünk, a közelmúltban épült, főút menti kerékpárút helyenként milyen rossz állapotban van, a vízelvezető ároknak gyakorlatilag annyi a haszna, hogy a közvetlenül belehulló eső nem folyjon máshová. A birkák viszont ennél jobb kondícióban vannak, a gazda elárulja, pár napja már kihajtja őket az egykoron még saját területére. „Járt már itt az új tulaj, egy falusi fiatalember, és készített pár fényképet, meg aztán kijöttek a rendőrök is, akik szóltak, menjek le a legelőről” – vallja be az 1973 óta állattartással foglalkozó, halk szavú, de mosolygós férfi, akinek jelenleg ötszáz birkája van. „Nem zavar engem, hogy mások is nyertek földet, de minket is hagyhatnának élni: egy kis legelő kéne, hogy a juhoknak legyen megélhetés. A tsz-időkben, mikor 300 ezret kellett fizetni a földért, a kutyát nem érdekelte mindez, mióta jár érte támogatás, azóta megy a harc” – fogalmaz, miközben bozontos kutyája játékosan szaladgál körülöttünk, a birkák pedig az egészből mit sem értve erősítgetik rágóizmaikat.

„Nyugdíj-kiegészítés, nem harácsolás”

Ismét visszaautózunk Váncsodra, hogy ezúttal olyanokat is megszólaltassunk, akiknek sikerült nyerniük a földpályázaton. A Váncsodi Tehéntartó Gazdák Polgárjogi Társaság tagjai a kultúrházban várnak minket, ahol beülünk velük egy erősen trágyaszagú helyiségbe – így autentikus, az épület mögötti istállóban ugyanis ott „sziesztázik” néhány tehén.


Fotó: Matey István (galéria) Fotó: Matey István (galéria) ©

„Olyanok nyertek a pályázatokon, illetve olyanok panaszkodnak, akik nem itt élnek – mi viszont itt lakunk” – fogalmaz Gombos Lászlóné, utalva ezzel arra, hogy sem a nyertes Budai család tagjai, sem pedig Rezes Gáborék nem helyi lakosok. Kiemelik, abban Rezeséknek igazuk van, hogy Budaiéknak eleddig semmi közük sem volt az állattartáshoz. Azt viszont meglepve vették tudomásul, hogy Rezes fia, Gergely (aki bár ide van bejelentkezve, Berettyóújfaluban él, míg apja Debrecenben) beperelte őket: szerintük azért, mert nem tetszik neki, hogy kilenc szegény gazda elnyerte előle azt, ami addig is közös, váncsodi terület volt. Tudomásuk szerint Rezes Gergely egy-egy földre több pályázatot is beadott (ő, a felesége, illetve Buj Gyula révén) hogy biztosra menjen. „Ez a nyolcvannégy hektárnyi föld, amelyet mi így kilencen megnyertünk, évtizedek óta a község legelője, mindig is együtt tartottuk rajta az állatainkat” – mondja Bodnár Sándor, a többiek pedig bőszen helyeselnek, és jelzik, számukra mindez abszolút a megélhetést, a kis nyugdíjuk kiegészítését jelenti, nem pedig harácsolást.

Nem egyértelmű tehát, hogy kinek is van tulajdonképpen igaza ebben a történetben. Látható, hogy valaki nem mond igazat, csak a maga igazát tartja valósnak. Emellett viszont az is érződik, hogy itt is az bizonyosodott be, ami már annyiszor: olyan emberk hoztak döntést, akik jó eséllyel még életükben nem jártak a Hortobágyon, és emiatt talán a délibábokat is földnek gondolták, ahol a szakavatott gazdák majd megoldják a problémáikat.

HBN-VÉKONY ZSOLT








hirdetés