Ki fog itt dolgozni?

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: cbc.ca
Idegengyűlöletet szítani nem pusztán azért botorság, mert nem minden messziről jött ember terrorista, hanem azért is, mert könnyen lehet, hogy a hazai munkaerőpiacon a kalandvágyból eltávozott fiataljaink ütötte lyukat más országok polgáraival leszünk kénytelenek „befoltozni”. Petneházi Attila írása.

Csakhogy ezt Magyarország már nem fogja tudni Erdélyből, vagy más, magyarlakta területekről megoldani, hiszen az ott élő nemzettársaink is alapvetően a nyugati világban gondolkodnak, amikor a tisztes szegénység után egy viszonylagos polgári jómódot remélnek.

Persze, létezhetne a problémának belföldi megoldása is, csakhogy ehhez jóval hatékonyabb roma integrációra lenne szükség, meg arra, hogy a kormány több energiát fordítson olyan aktív munkaerőpiaci eszközök bevetésére, mint például a felnőttképzés és az átképzés. Hát, ahogy így számbaveszem a lehetőségeket, nem is tudom, hogy a hazai közvélemény számára melyik lenne az elfogadható(bb) megoldás. Gyanítom, hogy egyik sem, bár ettől a probléma probléma marad. És akkor még nem is szóltunk a Ratkó-gyerekekről, akik több százezren szinte egyszerre hagyják el hamarosan a munkaerőpiacot, elviselhetetlen terhet rakva a nyugdíj- és az egészségkasszára.

– Petneházi Attila –








hirdetés