Ki és hogyan vállalta, vállalja?

Akt.:
Filep Tibor történész, újságíró.
Filep Tibor történész, újságíró. - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – „Azt a keddet, azt az októbert,/ azt a huszonharmadikát,/ óh, vállald ember, a szent hóbort,/ szent napját, mintegy szent igát.” /Pákozdy Ferenc/. Ezeket a sorokat 1956. november 16-án írta a debreceni költő, akinek a hagyatékából előkerült 1956-ról írt versciklusa. Az ő emlékét is idézve kérdezem: vajon azt a keddet, azt az októbert vállaltuk- e, ahogyan ő kérte?

Hosszú esztendőkig reménytelennek látszott minden. Kivégzések, bebörtönzések internálások, megalkuvások, emigráció, felejtés, hazugságok. Az 1980-as évek végén a Prágai Tavasz elfojtása, a lengyel szolidaritás mozgalom felszámolása után azonban csoda történt a Duna táján. Csoda, ami nemcsak a kádári Magyarországot tüntette el a történelem színpadáról, de átrajzolta Európa politikai térképét, elsöpörte a népharag a zsarnoki rendszereket, leomlott a berlini fal.

A magyarországi történések: Monor és Lakitelek – Kádárnak mennie kell. Nagy Imre és mártírtársai jelképes temetése Párizsban. A Történelmi Igazságtétel Bizottság már nemcsak Nagy Imre újratemetését követeli, de a diktatúra valamennyi áldozatának rehabilitálását. 1989 január Pozsgay Imre rádiónyilatkozata: 1956-ban népfelkelés volt Magyarországon. A Magyar Rádió vasárnap reggeli műsorai, a Jurta Színház forró, a szabadságért kiáltó vitái. Politikai pártok alakulása. 1989.június 16-án a Hősök terén több százezer ember hajtott fejet a mártírok koporsójánál, a tévé egyenes adásban közvetítette, az egész művelt világ osztozott a nemzet gyászában.

Gyásznap volt, de egyben 1956, a magyar szabadság feltámadásának napja is. A 301-es parcella nemzeti panteonná emelkedett. De még állhattak az ügynökök a díszőrségben a koporsók mellett. Kerekasztal tárgyalások, az MSZMP fegyverletétele. 1989. október 23-án Magyarország többé nem Népköztársaság, hanem köztársaság több pártrendszeren alapuló népképviseleti demokráciával, a szabad választások után végleg demokratikus jogállam. A változások forrása pedig az 1956-os forradalom volt. De azt is tudtuk és tudjuk, hogy 1956, a forradalom és 1989, a rendszerváltozás a kommunista rendszer tagadására épült. A tegnapi ellenzékből hatalomra törő politikai erők deformálódtak, megszületett a múltba néző, a történelmi igazságot tagadó baloldal és a jövőbe tekintő jobboldal. 1956 öröksége a szemben álló politikai erők méltatlan acsarkodása tárgyává vált.

1994-ben a választópolgárok visszaszavazták a hatalomba a baloldalt. Megkezdődhetett a bukott rendszer restaurációja. A posztkommunisták és liberálisok (SZDSZ) a rendszerváltozáshoz, 1956-hoz taktikusan viszonyultak. Békejobbot nyújtottak ugyan a damaszkuszi úton megtért és 1956-ban jelentős szerepet játszó reform­kommunistáknak. Nem vitatták már, hogy forradalom volt sőt, emlékműveket emeltek, megemlékezéseket tartottak (de Nagy Imre budapesti szobrának költségeit nem a kormány, hanem két neves magyar üzletember finanszírozta). Központi emlékműnek pedig, a közbeszédben csak vaskefének becézett acélzagyvalékot szánták. Gyurcsány Ferenc már Nagy Imre politikai örökösének tartotta magát, és látványosan letérdelt a Hősök terén az acélszörny előtt, hogy aztán az utca népét könnygázzal, gumilövedékekkel, gumibotozással és válogatott drasztikus eszközökkel kisöpörtesse az utcáról.

Debrecenben a Nagy Imre Társaság és a Pofosz 1992 és 98 között csak nagy nehézség árán tudott emléktáblát avatni, a helyi balosok megakadályozták, hogy Nagy Imrének és a forradalomnak emlékműve legyen a városban. A Fidesz hatalomra kerülve vállalta „azt a keddet”, már az 1988-2002 közötti időszakban is. Az ünnepségeknek már volt lelke, a szavakban ott lüktetett a forradalom vállalása. A fővárosban a baloldal heves ellenkezése dacára megépítették a világ első antikommunista, világszenzációnak számító múzeumát, a Terror Házát, melyet a választók újabb történelmi tévedése következtében a 2002-es választáson nyertes baloldal képviselői minden áron be akartak záratni. Végül nem mertek hozzányúlni, és az tízezrek zarándokhelyévé vált. Magyarország akkor vállalta igazán, hittel azt a keddet és azt az októbert.

A forradalom 60. évfordulója alkalmával megalakult emlékbizottság kidolgozta egy teljes évre szóló programját. Olyan ünnepségsorozatot terveztek, amihez hasonló csak egyszer volt a magyar történelemben a millennium évében, az 1000 éves Magyarország tiszteletére. Végre jelentős anyagi támogatást kaptak a szervezők, az önkormányzatok. A megemlékezéseken óriási tömeget mozgattak meg, és szinte társadalmasították a megemlékezéseket.

Újra emlékezünk, most már talán végleg vállalja a nemzet azt a keddet, azt az októbert. Debrecenben azonban egy társadalmi réteg nagyon hiányzik a megemlékezésekről, középiskolásokat, egyetemi hallgatókat alig-alig láttunk a rendezvényeken. Debrecenben, a szabadságharc őrvárosában, ahol az ’56-os fiatalok azon a kedden az országban elsőként emelték fel a szabadság zászlaját.

Bántó és elszomorító. Valaki talán válaszol rá: miért van így?

– Filep Tibor –








hirdetés