Kezdődik a 42-es felújítása

Kezdődik a 42-es felújítása
© Fotó: Kovács Péter
Püspökladány – Sebességcsökkentés, előzési tilalom és nagyobb figyelem a Püspökladányon áthaladóknak.

Most már tényleg csak néhány nap és kezdődik a 42-es számú főút felújítása Püspökladány belterületén – olvasható Bodó Sándor országgyűlési képviselő Facebook-oldalán a bejegyzés. A sebességkorlátozó és előzni tilos táblákat már kihelyezték az út mellé a magyar közút munkatársai, a döccenőkkel és egyéb úthibákkal tarkított aszfalt felületen élénk színű csíkok hívják fel a figyelmet, hogy hamarosan kezdődik a főút felújítása.


Fotó: Kovács Péter Fotó: Kovács Péter ©

Ezt egyébként már 2015-re prognosztizálta a közútkezelő és a minisztérium, ám a munkálatok az elhúzódó tervezési és előkészítési tevékenység miatt nem kezdődtek meg. Most azonban úgy tűnik, minden akadály elhárult a munkálatok elől, és több mint 1 milliárd forintból megerősítik az útalapot, valamint új kopóréteget is kap a 42-es főút a kezdőpontjától a sárrétudvari elágazásig.


Fotó: Kovács Péter Fotó: Kovács Péter ©

Országos program része

Kíváncsiak voltunk a kivitelezés időtartama, tartalma mellett arra, hogy az útfelújítás összefüggésben van-e a korábban nagy forgalom okozta környezeti ártalmak miatti lakossági tiltakozásokkal, továbbá, milyen jellegű forgalomkorlátozásokkal, -átszervezésekkel szembesülhetnek majd a Ladányon átkelők, az ott élők. Kérdéseinket elküldtük a Magyar Közútnak, ahonnan azt mondták, hogy a válaszokat a szakterület államtitkárától kaphatjuk meg, mégpedig a témában szervezett pénteki sajtótájékoztatón. Leírták viszont, hogy 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a felújítások elvégzésére feltételes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekkel rendelkezik. A felújítások miatt még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést. Hajdú-Bihar megyében várhatóan több mint 24 kilométer hosszan, mintegy 3 milliárd forintból újulnak az utak.

HBN–KZS


Elkerülő nem, felújítás igen

A 42-es nemzetközi főút püspökladányi átkelési szakaszán naponta mintegy nyolcezer gépjármű, közöttük ezer-ezerötszáz kamoin halad keresztül – zaj, por, rezgés, levegőszenyezést hagyva maga után. Ebből lett elege sok ladányinak, és miután a jogerős építési tervvel rendelkező elkerülőút építését a kormány kivette a programjából, majd azt a valamikor megépülő M4-es sztráda megvalósításába „tolta át”, a városban élők a tiltakozások különböző módjait választották. Beadványok, kérelmek születtek, egyesület alakult, félpályás útlezárást, fórumot tartottak. Ezt követően 2014-ben, mintegy csökkentendő a zaj-, por- és rezgésterhelést, kaptak ígéretet 2015. évre a főút átkelési szakaszának felújítására.









hirdetés