Kezdő felnőtt néptáncosok gyűltek össze Debrecenben

További találkozók szervezése a cél
További találkozók szervezése a cél - © Fotó: Szilágy Dóra
Debrecen – A Debreceni Kezdő Felnőtt Néptáncosok Első Találkozóját szeptember 20-án, 19 órától szervezte meg a Debreceni Művelődési Központ Debreceni Népi Együttese a Homokkerti Közösségi Házban.

A rendezvény célja az volt, hogy a Debrecenben működő kezdő felnőtt néptánccsoportok tagjai bemutatkozhassanak, megismerkedjenek egymással. Továbbá az, hogy a népviseletek ismét megjelenjenek a táncházakban, a vendégek belekóstolhassanak az egykori táncalkalmak hangulatába.

A rendezvényre az öt debreceni kezdő felnőtt néptánccsoport mellett a határon túlról is érkeztek vendégek – a többi közt – a székelykeresztúri Késői Mákvirágok Kezdő Felnőtt Tánccsoport.

Hat együttes szórakoztatta a több mint 200 vendéget az est folyamán műsorával. A bemutatók közötti szünetekben a Debreceni Népi Együttes oktatói (Hercz Vilmos és Herczné Barna Éva, Puskás László, Faragó Viktória, Vámosi István , Medvegy Andrea), valamint a Késői Mákvirágok Kezdő Felnőtt Néptánccsoport vezetői (Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita) tanítottak nagyiváni, kécskei, szilágysági és sóvidéki táncokat. Az táncház bálgazdája Puskás László volt, a muzsikáról a Szeredás Népzenei Együttes gondoskodott.

Már a programszervezés ideje alatt kiderült, hogy nagy igény van az egyre növekvő számú kezdő felnőtt néptáncos közösségek körében a közös táncházi alkalmakra nem csak Debrecenben, de Hajdú-Biharban is. A szervezők a program sikere láttán tervezik a jövőben hasonló rendezvények szervezését, 2015-ben a találkozó ismételt megrendezését, amelyre már szélesebb kört vonnának be.

A találkozón résztvevő tánccsoportok

  • Debreceni Népi Együttes Kezdő Felnőtt Csoportja (csoportvezető: Puskás László, Hercz Vilmos, Vámosi István): Kraszna-Berettyó menti csárdás és ugrálós
  • GUZSALYAS Néptánccsoport (csoportvezető: Kovácsné Milu Bernadett): Magyarbődi táncok
  • Hajdú Kezdő Felnőtt Csoport (HajKeFe) (csoportvezetők: Tóthné Pásztor Ágnes, Oláh Gergely, Kiss Márta): Szilágysági táncok
  • Forgórózsa Kezdő Felnőtt Csoport (csoportvezető: Mecsei Gyula): Szatmári táncok
  • Debreceni Honvéd Táncegyüttes (csoportvezető: Vámosi István): Szilágysági férfitáncok
  • Késői Mákvirágok Kezdő Felnőtt Csoportja (Székelykeresztúr, csoportvezető: Mátéfi Csaba): Sóvidéki táncok

A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.

– Debreceni Művelődési Központ –