Kezd formát ölteni a Debreceni Nemzetközi Iskola

Kezd formát ölteni a Debreceni Nemzetközi Iskola
© Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Debrecen – A friss fotókból kiderül, milyen készültségi fokban áll most a Pallagon épülő intézmény.

Az épülő Debreceni Nemzetközi Iskoláról (International School of Debrecen) közölt képeket péntekez az MTI. A Debrecen-Pallagon megvalósuló 3,8 milliárd forintos beruházást teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozza a kormány a Modern Városok Program keretében. Az öthektáros területen felépülő iskolában mintegy 500 diák tanul majd nemzetközi oktatási program keretében.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


A Debreceni Nemzetközi Iskola látványterve
Debrecen - Döntött a bizottság: megvan a nyertes pályamű a Debreceni Nemzetközi Iskola építésére. Bordás Péter, illetve az általa vezetett építész stúdió nyerte meg a Debreceni Nemzetközi Iskola tervezésére kiírt pályázatot – jelentette be szerdán Papp László, Debrecen polgármestere. Szavai szerint...