Kevésbé drágul Veszprém megyében a hulladékszállítás a korábban tervezettnél

Veszprém, 2012. július 1., vasárnap(MTI) – A korábban bejelentettnél kevésbé drágul a hulladékszállítási díj Veszprém megyében – közölte az MTI-vel a hulladékkezelési önkormányzati társulás elnöke hétfőn.

 

Cazun János elmondta, a mérsékeltebb díjemelést az tette lehetővé, hogy a 158 település komplex hulladékkezelési rendszerét bonyolító tárulás eszközbeszerzésekre és műszaki tartalomra vonatkozó KEOP-pályázatában a kifizetési határidőket módosították, valamint, hogy a pályázati önrészt nem piaci, hanem más módon oldják meg.

Ezért a hulladékszállítás díja július elsejétől a korábban bejelentett – magánházak esetében 40, társasházaknál 60-70 százalék – mértéknél 12 százalékkal lesz alacsonyabb.

Korábban a Veszprémi Közüzemi Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy a családi házaknál Veszprémben egy 120 literes kuka ürítéséért a korábbi 2.169 helyett július elseje után 3.039 forintot kell fizetni havonta; utóbbi csökken 12 százalékkal, s így kell számolniuk a társasházaknak is – magyarázta Horváth Zoltán, a cég városüzemeltetési igazgatója hétfőn.

A 158 Veszprém megyei településen hasonlóan alakulnak a hulladékszállítási díjak; a pontos összegeket a területen működő szolgáltatók határozzák meg.

 

 

bnb \ egr \ gte

 

MTI

Címkék: