Kettesfogathajtó-vb – Hölle Martin és a magyar csapat vezet a díjhajtás után

Budapest/Lipica – Egyéniben Hölle Martin áll az élen, csapatban a magyarok vezetnek a díjhajtás után a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A pónivilágbajnok magyar versenyző csütörtökön mutatkozott be, s a viadal honlapja szerint pénteken a mezőny második fele sem tudott jobb programot bemutatni nála. Mögötte közel hét hibapontos hátránnyal a svájci Beat Schenk a második, s őt követi a német Lars Schwitte.

A pénteki 40 hajtó közül a nyolcszoros világbajnok – szintén csapattag – Lázár Zoltán volt a legjobb, de eredménye a két nap összesítése alapján csak a negyedik helyre volt elég. A másik két magyar hajtónak viszont nem sikerült ennyire jól az első szám, Szilágyi Zsolt 64., míg a négy éve csapatban világbajnok ifj. Nagy Tibor 69. lett a 81 fős mezőnyben.

A szereplését csütörtökön megkezdő másik két magyar közül a 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán címvédő Lázár Vilmos a negyedikről a hetedik helyre csúszott vissza, hátránya több mint tíz pont a hozzá hasonlóan csapattag Höllével szemben. Kákonyi Norbertnél pénteken tizennégyen bizonyultak jobbnak, így ő a 40. pozícióból várja a folytatást.

A csapatversenyben fölényesen vezet a magyar trió, mivel két legjobbja az első négyben végzett, az együttesek legrosszabb eredménye pedig mindig kiesik. A magyarok előnye közel nyolc pont a németekkel szemben.

Szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a vb.

Állás a díjhajtás után:

egyéni:

1. Hölle Martin 35,57 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 42,30
3. Lars Schwitte (német) 42,53
4. Lázár Zoltán 43,12
…7. Lázár Vilmos 46,13
…40. Kákonyi Norbert 58,93
…64. Szilágyi Zsolt 64,18
…69. ifj. Nagy Tibor 65,42

csapat:

1. Magyarország (Hölle Martin, Lázár Zoltán, Lázár Vilmos) 78,69 hibapont
2. Németország (Lars Schwitte, Sebastian Warneck, Dennis Schneiders) 86,54
3. Olaszország (Jozsef Dibak, Francesco Aletti Montano, Rocco Cordera) 96,92

– MTI –








hirdetés