Az Arcadom Zrt. nem egyezett meg minden alvállalkozóval, sőt nem is kereste azokat a megegyezés szándékával – kereste meg szerkesztőségünket a 2-es villamospálya-beruházásban részt vett egyik kft. vezetője. A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó cég ellen korábban már felszámolási eljárást kezdeményező vállalkozás tulajdonosa kétségbe vonja, hogy képes lesz az Arcadom akár a már többször emlegetett módosított határidőre is átadni a villamospályát. Szerinte ugyanis „senki ne akar dolgozni ezen az elhíresült projekten az Arcadomnak.”
A vállalkozás vezetőjétől kapott információra reagálást kértünk az Arcadom Zrt.-től csütörtökön, a válasz pénteken kora délután érkezett meg. Ebben a Demján Group kommunikációs igazgatója a már ismert érveiket ismételte meg. Mely szerint minden olyan alvállalkozóval egyeztettek, akivel a jövőben is együtt szeretnénk dolgozni, ahol azonban a kivitelezéssel probléma volt, vitatják a teljesítést.
Az Arcadom csak olyan munkákat vesz át partnereitől, amelyek a megrendelő érdekeinek megfelelnek, csak a jogos követeléseket egyenlíti ki. Mivel erre a verzióra a kft. vezetője is számított, már előre elmondta erről a véleményét. Nagyon gyenge érvelésnek tartja a vitatható teljesítést, mert mint mondta, az általuk elvégzett munka annyira egyszerűen történik, hogy abban hibázni sem lehet, csak azt lehet vitatni, megcsinálták vagy sem. Mivel vitathatatlanul elvégezték, mint ahogyan más alvállalkozók is, akiket a cég szintén nem fizetett ki, úgy véli egyszerűen csak „le akarja nyúlni” a pénzt a fővállalkozó.
A felvetésre, hogy a konzorciumi partnereit háttérbe szorító Arcadom alvállalkozók híján nem fogja tudni befejezni a pályaépítést, szintén érkezett válasz a cégtől. Ebben az áll: a munkavégzés folyamatos, azonban valóban nem olyan ütemben, ahogy azt maguk is elvárnák. Ezt viszont nem az alvállalkozók hiánya, hanem a speciális alapanyagok zökkenőmentes beszerzése okozza, amelyek hiányában a tervezettnél lassabban tudnak haladni. A jövőbeni szerződésbeli teljesítéseit a határidőre akarja és tudja teljesíteni Arcadom Zrt.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor várható a május 31-ei határidő (ami így már tarthatatlan) modosítása, amire a válasz: a cég kész a szerződés módisításra. Azt a szintén hozzánk eljuttatott információt viszont, miszerint csődvédelmet kért az Arcadom Zrt., a Demján Group kommunikációja határozottan cáfolta.
HBN-ÉP