Kétnapos eseménysorozattal ünnepelte várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját Létavértes

Akt.:
Kétnapos eseménysorozattal ünnepelte várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját Létavértes
© Fotó: Kovács Péter
Létavértes – A városi címet 1996. július 1-én kapta meg Létavértes.

Ezt az eseményt minden év júliusának első hétvégéjén városnapi rendezvénnyel ünnepeli a település lakossága. Ezt az idén a huszadik évforduló apropójából kétnapos eseménysorral tette emlékezetessé Létavértes vezetése. Július elsején zászlófelvonással üdvözölték a testvértelepülések delegációit az Európa parkban, majd az ünnepi képviselő-testületi ülésen átadták a díszpolgári- és pro urbe díjakat. Eközben a gyermekeknek aszfaltrajzverseny volt a sporttelepen lévő téren, majd a sportcsarnokban Menyhárt Károly polgármester megnyitotta a városi cím elnyerése óta eltelt időszak fotóiból összeállított, kordokumentum jellegű kiállítást.

Irinyitől Vulcanig

A fotótárlat ötlete Dutkáné Papp Katalin művelődési ház igazgatótól származik, és ő vette kézbe a kiállítás előkészítését is. Munkatársaival több ezer képből válogattak össze, valamint évenként és a legjelentősebb eseményeket alapul véve huszonnégy tablóra csoportosítottak több száz fotót.

Kiállítás megnyitójában Menyhárt Károly Történelmi áttekintést adott Nagylétáról, illetve a vele az 1970-ben egyesült Vértesről. Kiemelte, az első írásos említését követően Nagyléta Debrecennel megegyező mennyiségű adót fizetett. Beszélt az itt tevékenykedő Irinyiekről, valamint a Román Tudományos Akadémia elismert tagjáról, Josif Vulcanról, aki élete jelentős részét töltötte Nagylétán. A trianoni békediktátum után a település határának negyven százaléka Romániához került, hosszú évtizedekre elvágva ezzel a rokoni, baráti szálakat. A határátkelő 2008. évi megnyitásával azonban elindult az országhatárral kettészelt területek ismételt közeledése.



-1996. július 1-jétől város Létavértes – tért át napjainkra a polgármester. – Ugyan már nem vagyunk járási székhely, de a lakosságot illető szolgáltatások terén nincs elmaradásunk a körzetközponti szerepkörrel rendelkező települések mögött. Elvárásunk, és ezt követi az önkormányzat is, hogy rendezett lakókörnyezetet tartson maga körül mindenki. A település fejlődése töretlen, az unióból érkező támogatások révén sikerült megsokszorozni a beruházásokra fordítható összeget. A további előrelépéshez megvannak a tervek, bízunk abban, hogy ehhez meglesznek a támogatások is.

És még két tárlat

A kordokumentum fotókiállítás után még két tárlat nyílt meg a sportcsarnokban. Gonda Zoltán festményeinek bemutatóját Erdei Sándor újságíró nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a művészeti pályáját grafikusként kezdő alkotó két évtizede vezeti a létavértesi művésztelepet. A helyi vadásztársaság trófeáiból összeállított kiállítást Verpeléti Barna, a társaság vezetője nyitotta meg.

HBN-KZS


Egésznapos programkavalkád

Az esemény első napját a Hangfogó zenekar élőkoncertje zárta, megnyitva ezzel a városnapi rendezvény könnyedebb, szórakoztatóbb részét. Az eseménysor második napja zenés ébresztővel kezdődött, majd az önkormányzat egésznapos programra látta vendégül a létavértesieket, a más településről érkezett érdeklődőket. Főzőverseny, Alma együttes koncertje a gyermekeknek, magyar nóta, néptánc bemutató, kabaré, este pedig sztárvendégek élőkoncertje szórakoztatta a vendégeket. Kirakodóvásár, vidámpark és városnéző vonatozás is a kedvelt programok között szerepelt.


A kitüntettek

Díszpolgári címet kapott:
– Menyhárt KárolyPro Urbe elismerést kapott:
– Malincsák János
– Szimicsku Ferenc
– Tóth Szilárdné és Karza József
– Létavértes ’97 SC








hirdetés