Kétmilliót is kifizetnek érte

Debrecen – Hajdúszoboszló környékén elkelt két, egymással szomszédos földterület, az áruk azonban „köszönő viszonyban sem volt egymással”.

A 10 hektáros kétmillió forintért cserélt gazdát hektáronként, az egyhektárosért azonban csak 1,1 millió forintot fizetett az új tulajdonosa. Az ok egyszerű: hiába az azonos fekvés és minőség, valójában a méret a lényeg. A kisebb parcella ugyanis kizárólag a szomszédnak ért volna meg praktikusan kétmilliót, de neki valamiért nem kellett.

Kiss Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelési igazgatója hitetlenkedve fogadta a hírt, mely szerint az utóbbi egy-másfél évben a hazai termőföldárak átlagosan 30-40 százalékkal nőttek, és 500 ezer forintról 700 ezer forint környékére emelkedtek.

– Hajdú-Biharban eddig is 600-800 ezer forint körül volt egy hektár termőföld átlagára, és ez a szint valójában már 2007-2008 környékén beállt. Biharban félmillió forint körül juthatunk hozzá egy hektár termőföldhöz, ugyanez az Erdőspusztákon már 300 ezerért elérhető, a Hajdúság jobb részein azonban másfél millió forint alatt szóba se nagyon állnak az emberrel a földtulajdonosok – mondta a szakember.