Kétharmad

Kicsit olyan nekünk Trianon, mint egy félig telt vizespohár. Ha akarom, azt látom, mennyi van benne, ha akarom azt, ami hiányzik, amiért „csonka”. Igaz, hogy ez esetben mások az arányok, mégpedig rosszabbak: kétharmaddal a bánat, nem pedig a virág felé tolódva – csak hogy a témában sokszor idézett Wass Albert ellentétével fejezzük ki a veszteséget. Barak Beáta írása.

Mi mégis ünneplőt adtunk gyermekeinkre tegnap, még akkor is, ha a legkisebbek nem értették, mi okból szólal meg a Himnusz az iskola tornatermében, s mi az, hogy nemzeti emlékezet, aminek ma van a napja. Talán az ő eredendő tudatlanságuk átsegít minket a 96 éve tartó, öröknek tűnő nyughatatlanság és fájdalmas igazságkeresés dilemmáján; így, amikor országhatárokat tanítunk rajzolni nekik, nem egy késsel körbevágott véres vonal, nem egy kitépett szív kerülete foglalja magába a szülőhazát, amely nem tudja levetni a csonka jelzőt. Sokkal inkább meg kell mutatnunk, hová, meddig terjed az egy Isten – egy haza gondolata, az államhatárok feletti összetartozás valósága. Nem kell belenyugodni abba, ami történt, csak elfogadni, mert újabb történelmi feladatok megoldása toporog a partvonalon. A trianoni szerződést egy tollvonás „okozta”, de ha akarjuk, százezrek közös szívdobbanása – akár a csíksomlyói völgyben – enyhítheti.

– Barak Beáta –








hirdetés