Kétezer tonna veszélyes hulladék egy hajdú-bihari tároló telepen, a felügyelőség feljelentést tesz

Kétezer tonna veszélyes hulladék egy hajdú-bihari tároló telepen, a felügyelőség feljelentést tesz
Kétezer tonna veszélyes hulladék egy hajdú-bihari tároló telepen, a felügyelőség feljelentést tesz
Debrecen, 2014. január 9., csütörtök (MTI) – Fémtolvajok garázdálkodhattak a hajdú-bihari, mintegy kétezer tonna veszélyes hulladékot tároló telepen, ezért a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen – jelentette be Kelemen Béla, a felügyelőség igazgatója csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint a Balmazújváros-Lászlóháza határában 1984-ben veszélyes hulladékok tárolására kialakított telepet egy hónapja ellenőrizték, ám azóta ismeretlen tettesek a kerítést három helyen megbontották, a tetőszerkezet alumíniumlemezeit elvitték, valamint több fémhordót is elloptak, azok tartamát kiborították.

A telep teljes lezárásáról pénteken intézkednek, hétfőn pedig a katasztrófavédelem szakembereivel, és a telepet korábban működtető, jelenleg felszámolás alatt álló cég felszámolójával helyszíni bejárást tartanak a mentesítési munkálatok ütemezése érdekében – tette hozzá az igazgató.

Rendkívüli kárelhárítási munkákra – a telep lezárása után – jelenleg nincs szükség – jegyezte meg az MTI érdeklődésére Kelemen Béla.

Az előzményekről szólva kiemelte: a telepet 1984-ben azért építették, hogy biztosítsák a hajdú-bihari nagy hulladéktermelő cégek hasznosításra, ártalmatlanításra váró hulladékainak átmeneti, biztonságos tárolását. Ehhez igazodóan a tároló aljzata megfelelő műszaki védelemmel készült, a tároló mellett kármentesítésre szolgáló árok húzódik, s hat monitoring kút veszi körült.

Ugyanakkor a jelenleg érvényes jogszabályok szerint ehhez hasonló, veszélyes hulladék több évig való tárolására szolgáló telepet már sem építeni, sem üzemeltetni nem lehet, ezért a felügyelőség folyamatosan törekszik a telep teljes felszámolására – magyarázta Kelemen Béla.

Szavai szerint ez a folyamat évek óta tart: előbb a telepet korábban üzemeltető Hajdukomm Kft. kapott kötelezést a hulladék elszállítására, majd a cég felszámolása után az új tulajdonost a Chase Coorporation Kft-t kötelezték a munkák elvégzésre.

Kelemen Béla szerint sikertörténetnek indult, hogy az új tulajdonos egy borsodi cég közreműködésével 2.700 tonna veszélyes hulladékot elszállíttatott a telepről, de közben ezek a cégek is tönkrementek, a Chase Coorporation Kft. is felszámolás alatt van.

Utóbbitól a felügyelőség levonta a még fennálló 25 millió forint bankgaranciát, ami ugyan nem elegendő a hulladékok teljes körű ártalmatlanítására, de fedezi a tárolás biztonságossá tételét és a jelentősen veszélyesnek számító hulladék elszállítását – taglalta Kelemen Béla.

A munkálatok elvégzését végrehajtó hulladékkezelő kiválasztására a közbeszerzési eljárás folyamatban van, miközben a tulajdonost (a felszámolót) azonnali hatállyal kötelezik a tárolás biztonságossá tételére – jegyezte meg a hajdú-bihari zöldhatóság vezetője.

– MTI –