Két világnyelvet beszél: tánc és fotó

Aleszja Popova fotókiállítása
Aleszja Popova fotókiállítása - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen-Józsa – Aleszja Popova: Csodának tartom, hogy képes vagyok megállítani az időt.

Aleszja Popova két olyan nyelvet is “beszél”, amelyet a világ minden táján megértenek. A Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas balettművésze a színpadon már számtalan érzelmet, gondolatot léthelyzetet jelenített meg. A primadonna közönségének már megmutatta A diótörő Mária hercegnőjének álombéli boldogságát, Júlia tragédiáját a Rómeó és Júliában, és eltáncolta az orosz női eszménykép Tatjana fájdalmát az Anyeginben. A Magyar Állami Operaház első magántáncosa most fotóival szeretne kifejezni valamit…

Miért kezdtél el fotózni?

– Néhány éve, életem egy mély hullámvölgyében a jelenlegi férjem nyomott a kezembe fényképezőgépet – kezdte a művésznő, akinek az egyébként nyitott és mosolygós tekintetben bujkált valami, ami komoly múltbéli fájdalomról tanúskodott. – Esőben, autóban, különböző szokatlan helyzetekben kezdtem el fotózni, aztán mindenhová magammal vittem a gépem. Utazásokra vagy a színpadra, de portréképeim is készültek. Az érdekelt, hogy mit tudok technikailag kihozni az eszközből, anélkül, hogy utómunkáznám az elkészült fényképet – mondta meglepő racionalitással Popova, hozzátéve, izgatta, hogyan lehet összehangolni a kamera műszaki képességeit az elképzelt vágyaival.

Ebben a művészeti ágban az első sikeredet egy lovas felvétellel érted el. 2009-ben az egyik legismertebb digitális fotóművészeti egyesület honlapján, a Prix de la Photographie-n elsőnek választották az amatőrök között a természetfotódat ez a kedvenc műfajod?

– Nem, illetve minden a kedvencem, ami sugall valamit, imádok például hidakat is fotózni. A témaválasztás sokkal mélyebbről jön mintsem az szavakkal körülhatárolható lenne. Nehéz erről beszélnem, mert inkább érzéseim vannak. Sokat kell még tanulnom. A versenyre férjem unszolására jelentkeztem, én még nagyon kezdőnek tartottam magam ehhez és őszintén meglepett az eredmény. A kép különlegessége, hogy egy rendkívül kis objektívvel rettentő távolról, sikerült éles felvételt készíteném egy fehér ló szeméről. Nem tudatosan cselekedtem a kattintáskor és fényképezés közben ez általában így van. Ezért Szipál Martin fotóművész egyszer azt mondta nekem: megtiltja, hogy iskolába járjak – meséli kacagva, majd kifejti sorsszerű, hogy végül a lovas képét választott ki a pályázatra, ugyanis az első fotográfiáinak nagyrésze megsemmisült egy tönkrement számítógép miatt. A díjazott fotót is ezen a kompjúteren tárolta, így ez a fotó épp a verseny miatt maradhatott fenn a jövő számára.

Hogyan ajánlaná tárlatát a látogatóknak?

– Csodának tartom, hogy képes vagyok megállítani az időt. Az életem egy-egy pillanatát vagy az épp akkor felvillanó érzelmi állapotomat ajándékozom a Józsai Közösségi Házba április 13-ig ellátogatóknak.

HaBe