Két “unokázós” bűnözői csoportot derített fel a rendőrség

Budapest – Az ország több településén ténykedő csalókat fogott el a rendőrség. A két, egymástól függetlenül működő bűnözői csoport idős sértettektől legalább 42 esetben úgynevezett unokázós módszerrel (azzal, hogy hozzátartozójuknak van szüksége sürgősen pénzre) csalt ki összesen csaknem 12,5 millió forintot – jelentették be a rendőrség csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Országszerte egyébként 66 büntetőeljárást folytatnak ilyen ügyekben, és huszonhárman vannak előzetes letartóztatásban.

Tarcsa Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa elmondta: a sértettek átlagéletkora 75-80 év volt, és általában 200-300 ezer forintot csaltak ki tőlük.

A módszer az, hogy felhívnak a telefonkönyvből kiválasztott embereket, és azt mondják, az önkormányzattól rendkívüli támogatást kapnak vagy egy szolgáltató nevében ígérnek nekik pluszpénzt, ajándékot. A beszélgetés alatt pedig feltérképezik, hogy a kiválasztottaknak egyedül élnek-e, vannak-e hozzátartozóik, unokáik. A kiválasztott célszemélyt néhány nap múlva – gyakran este – felhívják, az unokájának adják ki magukat vagy azt mondják, az ő megbízásából telefonálnak, mert “nagy bajban van”, és azonnal szüksége van készpénzre. A kicsalt pénzt pedig a lehető leghamarabb át is veszik – ismertette Tarcsa Csaba.

Hozzátette: országszerte jelenleg 66 büntetőeljárást folytatnak ilyen ügyekben, és 23-an vannak előzetes letartóztatásban. Leginkább a fővárosban és a Budapesthez közeli megyékben ténykedtek ilyen csalók.

A főkapitányi biztos hangsúlyozta: ha valaki ilyen telefonhívást kap, próbálja meg kontrollálni a hívást, hívja vissza az unokát, esetleg előzetesen állapodjanak meg egy jelszóban, amivel azonosítani tudják, valóban az ő megbízásából telefonálnak-e.

Péter Kálmán, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója elmondta: a megyében január-februárban szaporodtak el az “unokázós” csalások, két elkövetőt azonosítottak, egy 38 éves gödöllői és egy 57 éves jászfényszarui férfit.

Március 17-én Gödöllőn és Jászfényszarun házkutatást tartottak, és telefonokat, telefonkönyveket, térképeket foglaltak le, valamint az elkövetéshez használt járművet. Az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat egyelőre 12 bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyeket Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye településein követtek el. Valószínűsíthető azonban, hogy még harmincat követtek el, amivel mintegy tízmillió forintnyi kárt okoztak.

Aranyos Gábor, a soproni rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője arról számolt be, hogy az általuk március elején elfogott, azóta már előzetes letartóztatásba helyezett 45 éves győri férfi és 29 éves győri nő 12 alkalommal csalt ki idős emberektől 200-800 ezer forint közötti összegeket, összesen 2,5 millió forintot Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében. Harmadik társuk, egy 31 éves férfi – aki “strómanként” átvette a pénzt – szabadlábon védekezhet. A tíz helyszínen tartott házkutatásokon telefonokat, SIM-kártyákat foglaltak le.

Az osztályvezető jelezte: nehezíti a bűncselekmények bizonyítását, hogy az idős sértettek gyakran nem tudják határozottan felismerni az elkövetőket.

– MTI –








hirdetés