Két részletben adják elő Buda halálát Böszörményben

O. Szabó István
O. Szabó István - © Fotó: Magánarchívum
Hajdúböszörmény – Ősbemutatóval tiszteleg Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából Hajdúböszörmény a magyar költészet egyik legjelesebb alakjának emléke előtt. Az ősbemutató jelentőségét növeli, hogy a költő szülőhelye Nagyszalonta és Hajdúböszörmény évtizedek óta testvérvárosi kapcsolatot ápol.

Arany János Buda halála (hun-rege) című művét O. Szabó István (Orfeoszi) Jászai Mari-díjas színművész állítja színpadra és regéli el. A zenét Ogi Péter szerezte, Gömbös Gyula gitáron közreműködik, a Bocskai Néptáncegyüttes táncait Novák Ferenc Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze és Szűcs János Vássárhelyi László-díjas, Örökös Aranysarkantyús művészek koreografálták. A díszletet Balogh László készítette, a jelmez Kelemen Kata, a bőrmű Koszta Zoltán munkája. A képet Szórádi Zsigmond alkotta, míg a hangról és a fényről Molnár Balázs és Takács Benedek gondoskodik. A teljes művet két részletben láthatja a közönség a Sillye Gábor Művelődési Központban (Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.): március 19-én 17 órától és március 20-án 18 órától. A belépés díjtalan.

HBN








hirdetés