Két nap, ötven előadás: szakmai napok az Informatikai Karon

Két nap, ötven előadás: szakmai napok az Informatikai Karon
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – A munkaerőpiac kihívásaira készülhetnek fel a 13. Informatikai Szakmai Napokon a hallgatók október 19-20. között az Informatikai Karon.

A tavaszi és őszi félévben egyaránt megrendezik a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a Szakmai Napokat, amelyen a hallgatók a hazai piacon jelen lévő, meghatározó cégek képviselőitől értesülhetnek a terület aktuális problémáiról, az új technológiákról, a munkaerőpiacon rájuk váró kihívásokról.

– A hallgatók megismerhetik az érdeklődési területüknek megfelelő vállalatoknál aktuálisan futó kutatási, fejlesztési irányokat, akár szakdolgozati témákat is találhatnak a rendezvény előadásait meghallgatva, a vállalatok képviselőivel beszélgetve. Az informatikai piacon jelenleg is több ezres hiány van szakemberekből, a hallgatóknak már a tanulmányok idején is van lehetőségük dolgozni. Ezeknek a kapcsolatoknak a kialakítására is jó lehetőség a Szakmai Napokon való részvétel – fogalmazott megnyitó beszédében Aszalós László dékánhelyettes.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

A két nap alatt több helyszínen ötven előadást kínálnak a résztvevőknek, a Magyarországon jelen lévő informatikai cégek közül huszonöten vesznek részt a Szakmai Napokon. A tavaszi félévben több mint háromszáz diák hallgatta az előadásokat, a szervezők ekkora érdeklődésre számítanak ezúttal is.

– A cégek próba-állásinterjúkat is tartanak, segítve az egyetemisták felkészülését a munkaerőpiacon való érvényesülésre. A kar szakjai számára versenyt is hirdettünk, az nyer, amelyik szakról a legtöbb fiatal érkezik a Szakmai Napokra, a jutalom pedig egy közösen elfogyasztható ajándék. Az oktatók az előadásokon való aktív részvételért ezúttal is kedvezményeket ajánlottak fel, akár egy-egy zárthelyi dolgozat pontszámát is növelhetik a hallgatók a Szakmai Napok meglátogatásával – tájékoztatott Rutkovszky Edéné szervező, a dékáni hivatal vezetője.

A kétnapos szakmai rendezvényen a számítógépes játékok is középpontba kerülnek: a hallgatói önkormányzat LAN Partyt tart október 19-én este a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán, ahova több mint kétszáz résztvevőt várnak.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés